Max Verstappen menedzsere mozgásba lendült a négyszeres világbajnok jövőjének biztosítására. De valóban akár már 2027-ben a McLaren versenyzője lehet a holland?

Az Osztrák Nagydíj előtt, a brit Daily Mail értesülései alapján röppent fel a hír, hogy Max Verstappen menedzsmentje egyeztetéseket kezdeményezett a McLaren vezérigazgatójával, Zak Brwonnal a négyszeres világbajnok esetleges átigazolásáról. A Sky Sports ezután saját forrásai alapján megerősítette, hogy valóban a Verstappen-menedzsment volt a kezdeményező fél, és nem a McLaren.

„Úgy értesültem, hogy ez valóban megtörtént, és a kezdeményezés Max Verstappen embereitől érkezett – mondta hétfőn Craig Slater, a Sky Sports News riportere. – Az első kérdés természetesen az, hogy miért akarna Max Verstappen a McLarenhez igazolni? Idén nem teljesítenek túl jól, de Max tudja, hogy képesek győztes autót építeni. Már korábban is bebizonyították, hogy gyorsan képesek fordítani a helyzeten. Tisztában van azzal is, milyen szakembergárdával dolgoznak. Andrea Stella és Zak Brown kiválóan vezetik a csapatot, remek mérnökeik vannak, ráadásul jó néhányukat éppen a Red Bulltól csábították el.”

Slater kifejtette azt is, hogy mivel a Ferrarinál Charles Leclerc most hosszabbított szerződést, Lewis Hamilton pedig a hírek szerint opcióval rendelkezik 2027-re; a Mercedesnél pedig Antonelli helye alighanem hosszú távra biztosított, és Ausztriában Russell elárulta, az ő 2027-es idénye is betonbiztos, jelenleg csak a McLaren lehetne opció a hollandnak.

„2028-tól – legkorábban – megszerzik [Verstappen] versenymérnökét, Gianpiero Lambiasét is, aki Max pályafutásának egyik legfontosabb szereplője. Ez önmagában is vonzó lehetőség lehet számára, ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy jelenleg talán nincs hely a Mercedesnél, hiszen ott Kimi Antonelli kapcsán feltehetik maguknak a kérdést, hogy valóban érdemes lenne Verstappent mellé ültetni, és ezzel esetleg veszélyeztetni Antonelli karrierjének kezdetét; George Russell pedig azt mondta, hogy »száz százalék, hogy a Mercedesnél maradok jövőre«, vagyis rendkívül erős szerződése van. A Ferrarinál sem igazán látszik szabad hely. Ha végignézzük a lehetőségeket, hová mehetne még reálisan Max, valószínűleg sehova. Így a McLaren tűnik a legéletszerűbb opciónak.”

A holland sajtó eközben Verstappen menedzsmentjének szavait visszhangozta, amely kijelentette, az elsődleges céljuk az, hogy Verstappen hosszú távon is a Red Bullnál maradjon, de „Max nem azért született, hogy a középmezőnyben versenyezzen.” Ezzel a menedzsment egyértelműen nyomást helyezett a szezont rosszul kezdő, azóta két nagyobb fejlesztési csomagjával jelentős előrelépést elérő Red Bullra, amely a múlt hétvégén először volt az idén abban a helyzetben, hogy saját erőből harcolhasson a győzelemért (legalábbis Verstappen oldalán).

Hosszabb távban gondolkodnak?

A holland pilóta jelenlegi szerződése 2028 végéig szól a Red Bull-lal, és széles körben elterjedt, hogy van benne egy kilépési záradék, amelyet Verstappen akkor aktiválhat, ha az idei szezon nyári szünetének kezdetéig nem lesz az egyéni pontverseny első két helyezettje között. Jelenleg kisebb csoda kellene ahhoz (7. helyen áll, 58 ponttal a második George Russell mögött), hogy ott legyen, ami azt jelenti, hogy minden bizonnyal akár már 2027-re szabadon máshová igazolhatna, a The Race ráadásul úgy tudja, októberig nem is köteles értesíteni a csapatot arról, hogy aktiválta-e a záradékot.

A szaklap szerint a menedzsment nyomásgyakorlása ugyanakkor inkább a 2028-as, mintsem a 2027-es pilótapiacról szól, és elsődleges célja a Red Bullra helyezett nyomás fenntartása és a csapat elkényelmesedésének megakadályozása annak érdekében, hogy az autó teljesítménye folyamatosan javuljon. Mert legyen bármennyire is lojális Verstappen, értelemszerűen ez a lojalitás sem végtelen, és az ő legfontosabb célja szintén az, hogy versenyképes autóban üljön. 

Noha felmerült egy esetleges pilótacsere Oscar Piastrival, a Red Bull és Verstappen menedzsmentje is tisztában van vele, hogy ez 2027-re eléggé valószínűtlen, hiszen akárcsak Norrisnak, az ausztrálnak is legalább a következő szezon végéig szól a szerződése.

Norris, Piastri, McLaren
2027-re még változatlan maradhat a McLaren pilótafelállása | Fotó: Michael Jurtin / Red Bull Ring

„Azért gondolják sokan, hogy esetleg felszabadulhat egy hely, mert Oscar Piastri menedzsere Mark Webber, akinek erős Red Bull-kapcsolatai vannak – mondta Craig Slater. – Innen ered a versenyzőcsere ötlete. Ami pedig Piastri gondolkodását illeti: a McLaren vezetői azt mondják nekem, hogy Oscar teljesen megtalálta a helyét a csapatnál. Keményen dolgozik, és azon van, hogy a McLarennel legyen világbajnok. Nem úgy gondolkodik, hogy »ez Lando Norris csapata, nekem pedig tovább kell állnom«. Jelenleg egyáltalán nem ez jár a fejében.”

És egyelőre Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója sem mutatta semmi jelét annak, hogy változtatnának 2027-re. „Nagyon meglepne, ha Lando vagy Oscar másik csapathoz menne, mert mindketten nagyon boldogok nálunk – nyilatkozta Brown a Sky Sports-nak. – Természetesen szerződésük van, de ettől függetlenül is nagyon elégedettek vagyunk velük, és ők is nagyon jól érzik magukat nálunk. Ha viszont valami egészen különös okból valaki elcsúszna egy banánhéjon, miközben kiszáll a kádból, akkor természetesen Max négyszeres világbajnok.”

2028-ra azonban változhat a helyzet. Verstappen ugyanis aktiválhatja a kilépési záradékot, majd megpróbálhat kedvezőbb feltételelet kialkudni magának a Red Bullnál azzal a lehetőséggel, hogy 2028-ra máshová igazol. Addigra ráadásul a McLaren mellett akár a Ferrarinál, akár a Mercedesnél előállhat olyan helyzet, hogy lenne számára hely. Az mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy amennyiben a Red Bull versenyképessége a továbbiakban is javul és képesek lesznek ismét stabilan futamgyőztes erővé fejlődni, a holland nagy eséllyel maradni fog, hiszen Spielbergben is kijelentette: „Ők pontosan tudják, mit szeretnék.”

A The Race információi szerint Verstappen a Barcelona-catalunyai Nagydíj előtt személyesen is ellátogatott a Red Bull milton keynesi központjába, hogy nyomatékosítsa: további fejlődésre van szükség, és a csapatnak bőven van még tennivalója ahhoz, hogy meggyőzzék őt róla, hosszú távon is ők a legjobb választás.