KezdőlapFormula 1Vettel: A politika fontosabb, mint a Forma-1

Vettel: A politika fontosabb, mint a Forma-1

-

A politikai kérdések fontosabbá váltak a Forma-1-nél, legalábbis Sebastian Vettel szerint. A négyszeres világbajnok a környezetvédelmi, szociális, LMBTQ-párti és háborúellenes üzeneteiről kezd legalább annyira ismerté válni, mint arról, hogy az Aston Martinnál versenyez. Bakuban az FIA új elnöke, Mohammed Ben Sulayem visszakozott, miután azt állította, hogy a versenyzők túlságosan is hangoztatnak politikai kérdéseket:

„Mindez azt bizonyítja, hogy világunk milyen sokszínűvé vált, számos olyan kérdéssel, amelyekkel foglalkozni kell. Ugyanakkor arról is szól, hogy ne erőltessük rá a világnézetünket másokra, és ne helyezzük azt a sport fölé.”

A 34 éves sportoló elismerte a német Skynak, hogy ő és politikai kampánytársa, Lewis Hamilton „sok mindenben egyetértenek”:

„Ezek a kérdések fontosabbak minálunk, sőt fontosabbak a sportnál is. Továbbra is fel kell hívnunk ezekre a figyelmet, és meg kell mutatnunk az embereknek, hogy sok dolgot, jobban is tudnánk csinálni.”

Vettel végül egy nyilvánvaló utalással Ben Sulayemre így zárt:

„Azt gondolom, vannak emberek, akik egy némileg le vannak maradva a hozzáállásuk tekintetében. Ezért jó az, ha továbbra is felhívjuk ezekre a figyelmet. Nem kell elviselnem olyan dolgokat, amelyek nem megfelelőek, és nem is fogom”.