back to top
KezdőlapFormula 1Vettel Arrivabenével szívesebben dolgozott a Ferrarinál, mint Binottoval

Vettel Arrivabenével szívesebben dolgozott a Ferrarinál, mint Binottoval

-

Sebastian Vettel elárulta, hogy számára Maurizio Arrivabene volt a legfontosabb ember a Ferrarinál eltöltött hat éve alatt.

Arrivabene és a négyszeres világbajnok kapcsolata már a német 2015-ös érkezése óta erős volt és akkor még nagyon úgy nézett ki, hogy ők ketten képesek lesznek visszatéríteni a Ferrarit a siker útjára és újra bajnoki címre vezetni a Vörösöket 2008 óta.

Ehelyett azonban hiába voltak közel ehhez 2017-ben és 2018-ban is, mindkét alkalommal Lewis Hamilton és a Mercedes örülhetett a végén. A két bajnoki vereség pedig Arrivabene állásába került, akit az akkor még motorrészleget vezető Mattia Binotto váltott le. Arrivabene távozása sokak szerint nem csak a vereségeknek, hanem a svájci-olasz mérnökkel való konfliktusának is köszönhető volt.

Azonban Binotto és Charles Leclerc érkezése után a négyszeres világbajnok már közel nem mutatott olyan teljesítményt, mint azt Arrivabene vezetése alatt tette. A német rossz teljesítményét pedig már a Ferrari vezérkara sem nézte jó szemmel, ami miatt nem is hosszabbították meg a szerződését és a helyére az eddig McLarennél versenyző Carlos Sainz Jr-t választották.

„Nehéz egyetlen pillanatot kiemelni a hat közös évünkből,” – nyilatkozta Vettel, miközben a Ferrarinál töltött idejére reflektált még Abu Dhabiban.

„Amit biztosan nem fogok elfelejteni az az, hogy együtt lehettem nem csak a mérnökökkel, hanem a piros ruhában levő szerelőkkel. Ezeket az embereket a szívük és az odaadásuk vezérli és mindig a legjobbra törekednek.

„Rendkívül sok indokot fel lehetne hozni arra, hogy égül miért nem sikerült elérnünk a célunkat. Nyilvánvalóan voltak jó és rossz pillanataink egyaránt, hibákat is követtem el, azonban semmit nem bántam meg utólag.”

A Sky Italia ezt követően arról kérdezte Vettelt, hogy számára kik voltak a kulcsfigurái a Maranllóban eltöltött hat szezonja alatt.

„A közvetlen munkacsoportomból Riccardo Adamit mondanám,” – mondta a német, aki a következő szezonban már az Aston Martin pilótája lesz.

„Vele utaztam együtt mindig és az is fontos szempont volt, hogy mi már korábbról ismertük egymást és dolgoztunk már együtt még a Toro Rossonál. A teljesítményem szempontjából ő volt a legfontosabb.

„Azonban, ha a teljes képet nézem, akkor Arrivabene. Szerintem a kívülállók soha nem tudták jól megérteni az ő gondolkodásmódját.

„Szeretném megjegyezni, hogy a Ferrari korábbi elnökével, Sergio Marchionnéval egyáltalán nem volt könnyű együtt dolgozni. Mindig nagy nyomást helyezett a csapatra és Mauriziora és szinte soha nem volt kedves. Azonban mindezek ellenére azt gondlom, hogy Maurizio egy csupaszív lélek, aki remekül végezte a munkáját az ittléte alatt.”