KezdőlapFormula 1Vettel szerint Greta Thunberg egyetértene az F1-gyel kapcsolatos nézeteivel

Vettel szerint Greta Thunberg egyetértene az F1-gyel kapcsolatos nézeteivel

-

Sebastian Vettel elmondta, szívesen találkozna Greta Thunberggel.

A német versenyző az elmúlt évek során többször felszólalt a környezettudatosság, az elfogadás és az egyenlőség mellett. A négyszeres világbajnok ugyanakkor nemcsak szavakkal támasztja alá nézeteit. Gyakornok volt ugyanis egy biofarmon, méhhotelt épített iskolás gyerekekkel, továbbá a szemetet is felszedte a lelátókról a Brit Nagydíj után.

A Bahreini Nagydíj során nehezményezte a repülők megjelenését, és arra ösztönözte a sportágat, hogy az ilyen mutatványok kapcsán inkább bioüzemanyagot használjanak.

Vettel korábban már elmondta, hogy szívesen találkozna a svéd környezetvédelmi aktivistával, és megvitatná nézeteit a Forma-1-ről. A négyszeres világbajnok úgy véli, könnyen szót értene a 19 éves Thunberggel. A Süddeutsche Zeitungnak a 34 éves pilóta így méltatta a fiatal hölgyet:

„Bátorító az, hogy ilyen elszántan küzd a jövőnkért. Ő egy igazi példakép, az egész világnak követnie kellene őt. Különösen az idősebb generációnak kellene jobban odafigyelnie rá. Ugyanakkor van még több példakép és inspiráló ember. Mindig nehéz közülük egyet kiemelni.” – nyilatkozta az Aston Martin pilótája.

Mattia Binotto már a Ferrarinál felfigyelt pilótája törekvéseire, ám Vettel környezettudatos énje az Aston Martinnál teljesedett ki igazán. A német szerint a csapatváltás nem játszott szerepet ebben, inkább arról van szó, hogy ahogy idősebb lesz, egyre jobban érdekli a téma.

„Nem volt egy nagy kulcsmomentum ezzel kapcsolatban. Nincs olyan történetem, hogy sétáltam az utcán, mikor láttam, hogy egy fát kivágnak és ezt gondoltam, ez de szörnyű. Nem kellett ahhoz csapatot váltanom, hogy ez megmutatkozzon. Egyszerűen csak megöregedtem. Még apaként is változhatnak a nézetek és a vélemények. Felelősséget vállalsz, és tanulsz belőle. Ráadásul én elég kíváncsi típus vagyok, és elég nyitott is a különböző véleményekkel kapcsolatban. Érzésem szerint ez a folyamat természetes és független a csapatomtól vagy a szakmámtól. Az idő halad előre, még akkor is ha paradox módon az F1-ben úgy tűnik, hogy bizonyos dolgok és vélemények tekintetében megállt.”

Vettel ugyanakkor úgy érzi, hogy az ő problémái csupán „luxusproblémák”:

„Most már mikor úton vagyok, olyan dolgokat is észreveszek, amiket eddig soha. Minap egy repülőtéren sétáltam és arra gondoltam: mennyi ember van ezen a bolygón! Mennyi különböző ember, különböző történetekkel, saját problémákkal és kihívásokkal. Milyen abszurd néha az, hogy az ember mennyire komolyan veszi magát és azt hiszi, mindennek erről kell szólnia. Ehhez képest szerintem az én problémáim luxusproblémák.”