KezdőlapFormula 1Wolff: A győzelem az győzelem

Wolff: A győzelem az győzelem

-

A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint a Hamilton-Verstappen ütközés semmit sem von le Lewis Hamilton győzelmének értékéből.

Nagyon megosztó lett az első körben történt ütközés, ami során Max Verstappen nyert, míg Lewis Hamilton ugyan büntetést kapott, de így is meg tudta nyerni a futamot. A dobogón Hamilton alaposan megünnepelte a sikerét, ami sokaknak nem tetszett.

Wolff szerint azonban az a győzelem sem különb a többinél.

„Mindig is nagyon intenzív volt a csata, mert folyamatosan azon vagyunk, hogy meccsben maradjunk a bajnoki címért, miközben nem teljesítünk olyan jól, mint a Red Bull és a Honda. Emiatt a múltban komoly pontokat vesztettünk, most pedig sok pontot nyertünk, mindig kiegyenlítődik ez.” – kezdte az osztrák.

„A győzelem az győzelem, a harmadik hely az harmadik hely, ma sok pontot szereztünk. Ezt írjuk fel a tabellára, és megyünk tovább.” – zárta le a témát.