back to top
KezdőlapFormula 1Wolff inkább elvesztene egy bajnokságot, mint hogy szabályt szegjen

Wolff inkább elvesztene egy bajnokságot, mint hogy szabályt szegjen

-

Toto Wolff szentül hiszi, hogy visszafogják szorítani a Red Bullt, de mindezt szabályos kereteken belül akarják abszolválni.

Miközben az osztrák istálló a 2023-as szezon eddigi versenyeit megnyerte, addig a csillagosok több, mint egy évtized után a nyeretlenséggel küzdenek. A fejlesztések során sikerült javulnia a német alakulatnak, ám legjobb eredményeik a második helyig repítették őket.

A riválisok számára kihívásokkal teli ez az időszak, mivel tisztában vannak azzal, hogy a Bikákat szinte lehetetlen letaszítani a trónról. Már gőzerővel készülnek a következő szezonra azzal a reménnyel, hogy fogást találhatnak majd a Red Bullon.

Ám az osztrák csapatfőnök Lewis Hamiltonnal ellentétben nem szeretné, hogy az FIA beavatkozzon, és szabálymódosításokkal hátráltassa az ellenfelet. Wolff szerint a többieknek kell jobban dolgozniuk, és csapatként kell legyőzni az riválisaikat.

„Én csapatvezetőként nem akarok felugrani arra a szekérre, amit mások előszeretettel meglovagoltak a múltban. Azt mondogatták évekig, hogy meg kell változtatni a szabályokat, hogy ne egy istálló domináljon. Ha egy csapat úgy dominál, ahogy azt a Red Bull teszi Maxszel, akkor el kell ismerni, hiszen ez egy meritokrácia. Amíg betartják a technikai, a sport és a pénzügyi szabályokat, addig csak rajtunk áll, hogy felzárkózzunk és utolérjük őket. Ha ez sokáig tart, akkor sokáig tart. Emlékszem, hogy sírtak az emberek, mikor mi voltunk az élen. A szórakozás követi a sportot, és nem fordítva. Nem lehetünk olyanok, mint a WWE, ahol forgatókönyv szerinti tartalom van. Nem akarunk scriptelt sportág lenni” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke a Planetf1.com-nak.

Lewis Hamilton, Toto Wolff, George Russell, Mercedes
Toto Wolff büszke arra, hogy a Mercedesnél nincs jelen a bűnbakkeresés – Fotó: Mercedes AMG Petronas

Wolff hisz abban, hogy visszavághatnak a Red Bullnak, és szabályos kereteken belül győzhetik le az ellenfelet. Az osztrák vezető másképp nem is akar nyerni, elmondása szerint még a bajnokság megnyeréséről is lemondana, ha azt nem tisztességes úton szereznék meg.

„Az utazás része az is, hogy ezeket a szavakat mindennap beleírjuk egy PowerPoint fájlba, de mindennap a szabványok szerint kell élni, akár nyersz, akár veszítesz. Voltak kihívásokkal teli pillanataink. A sikerünk egyik oka az volt, hogy a hibáztatás kultúrája nálunk nincs jelen. Inkább lemondanék a bajnoki címről, minthogy szándékosan megszegjem a szabályokat. Manapság a tisztesség és a becsület a minden. Nem akarom, hogy egy-egy bajnoki cím alapján ítéljenek meg. Azt szeretném, hogy 20 év után úgy beszéljenek rólunk, hogy kevés embert veszítettünk, mert nálunk a lojalitás volt előtérben. Ez nálam kezdődik, nem szabad bűnbakot keresni, inkább a folyamatot kell hibáztatni. Véleményem szerint csapatként egész jól teljesítünk.”