back to top
KezdőlapFormula 1Zak Brown szerint 10 versenye van a McLarennek arra, hogy bizonyítson Alonsonak

Zak Brown szerint 10 versenye van a McLarennek arra, hogy bizonyítson Alonsonak

-

Zak Brown elismeri, hogy rohamosan fogy az idő ahhoz, hogy meggyőzzék Fernando Alonsot arról, hogy 2017 után is a McLarennél maradjon.
A spanyol versenyző hároméves szerződése ugyanis ez év végén lejár, noha többen arra tippelnek, hogy a McLaren-Honda siralmas teljesítménye okán Alonso talán még a szezon vége előtt bedobhatja a törölközőt, főleg, ha nagyon bejön majd neki az IndyCaros kiruccanás.
„Abban egyeztünk meg, hogy erről majd nyáron beszélünk.” – mondta a McLaren vezetője a spanyol Marcának. „Szerencsére a nyár még nem holnap indul, mert azt hiszem tudom, hogy ha most kéne döntenie, hogyan döntene. Szerintem mi lennénk a legszimpatikusabb választás számára, amennyiben tudunk neki versenyképes autót biztosítani.”
„Az egyértelmű, hogy 2017-ben nem fogunk bajnokságot nyerni, így azon gondolkodik, hogy hol nyerhet versenyeket 2018-ban. És ő reméli, hogy ez a McLaren-Honda lesz.”
Van még kilenc, vagy tíz versenyünk arra, hogy megmutassuk neki, hogy 2018-ban győztes autót tudunk neki adni.”