Nem úgy indult, de végül elképesztő izgalmakat hozott a Formula E 2025/2026-os szezonjának, egyúttal a Gen3-as érának az utolsó futama a London E-Prix-n.
A szombati verseny után az összetett élére álló, Jake Dennisszel szemben 5 pontos előnybe kerülő Pascal Wehrlein várhatta a fő esélyesként a mindent eldöntő viadalt, az időmérő pedig csak tovább növelte az esélyeit, hiszen a harmadik rajtkockát szerezte meg, miközben Dennis csak a 16. helyről várhatta az indulást. Rajtuk kívül az összetettben harmadik Mitch Evans-nek volt még matematikai esélye, de 21 pontos hátránya és ötödik rajthelye azért nem kecsegtetett túl nagy sansszal.
A rajtnál a Mahindra párosa, a pole-pozíciót megszerző Nyck de Vries, valamint Edoardo Mortara eljöttek az első két helyen, Wehrlein pedig követte őket a harmadik helyen. Mögöttük akárcsak szombaton, a Porsche most is taktikázni kezdett, és a negyedik helyen haladó Nico Müller ismét elkezdte feltartani a többieket, hogy csapattársa meglóghasson a két Mahindrával. Sokáig azonban nem tudta visszafogni Antonio Felix da Costát, aki az 5. körben agresszív manőverrel feljött a 4. helyre, és eközben kis híján a falba tette Müllert, aki mellett nem sokkal ezután Taylor Barnard is elment.
A rajt:
A Da Costa–Barnard kettős ezután Wehrleint is elkapta, utóbbi pedig feljött a 3. helyre, így a Jaguar portugál versenyzője megkezdhette az ezután gyakorlatilag a teljes távon át tartó hadműveletét az összetett éllovasa ellen, amivel értelemszerűen csapattársát, Evans-t próbálta helyzetbe hozni, aki a 7. helyen, Müller mögött haladt és próbált támadni sikertelenül, míg a harmadik vb-esélyes Dennis nemhogy előre nem lépett, de egy pozíciót rontva csak a 17. helyen autózott.
Wehrlein a 8. kör végén az Attack Mode segítségével visszaelőzte Da Costát, aki viszont később újfent elé került. Eközben Evansnek elfogyott a türelme és agresszívan megelőzte Müllert, a két autó összeért, a versenyirányítás azonban nem indított vizsgálatot. De még ekkor is úgy tűnt, hogy az 5. helyen haladó, a 22. körben a 6. helyezett Sébastien Buemivel szemben 2,5 másodperces előnyben levő Wehrlein bajnoki címét semmi nem veszélyezteti. Ám amikor Evans elment Buemi mellett, Da Costa ismét rákapcsolt a feltartósdira, és elkezdte elképesztően visszalassítani Wehrleint, aki a szűk pályán tehetetlen volt, miközben érezhetően nem akart felesleges kockázatot vállalni.
Ennek az lett a vége, hogy a 26. körben Evans a csapattárs segítségével mindkettejüket megelőzte a külső íven. Persze ez Wehrlein szempontjából még nem jelentett gondot, a 21 pontos előny ledolgozásához Evanstől az volt a minimum, hogy nyerjen, ettől pedig még ekkor is távol állt. Csakhogy Da Costa folytatta a német pilóta lassítását, és egy körrel később leterelte őt az ideális ívről a 20-as kanyarban, ami láncreakciót indított el, és Wehrlein néhány kanyar leforgása alatt egészen a 12. helyig esett vissza, miközben Dennis is megelőzte.
Evans dupla előzése:
Az Andretti versenyzője egy körrel ezután aztán Joel Eriksson megelőzésével már a 7. helyen haladt, ezzel pedig virtuálisan átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben.
Az őrületnek ezzel azonban nem volt vége. Eriksson ugyanis visszaelőzött, Wehrlein pedig az Attack Mode kihasználásával ismét beküzdötte magát a legjobb tízbe és közben Da Costát is megelőzte. Amikor pedig Dennis Nick Cassidyvel szemben is pozíciót veszített, a két bajnoki rivális egymás mögé került, hogy aztán a 32. körben Wehrlein rossz helyzetfelismerése miatt hátulról nekimenjen Erikssonnak, megforgatva ezzel a svédet. Az Envision autója keresztbe állt a Porsche előtt, mindeközben pedig a külső ívre szoruló Dennis orral a falnak ment és elvesztette az első szárnyát.
Videón az eset:
Eriksson with a spin and collects Wehrlein and Dennis in the process! 😮
Both WEH and DEN have been able to get going again, but ERI retires. @Hankook_Sport #LondonEPrix #FormulaE
Mire mindketten folytatni tudták a küzdelmet, Dennis a 14., Wehrlein a 16. helyen találta magát. Ezzel előbbi esélyei gyakorlatilag elszálltak, és minden szem a 4. helyen haladó Evansre szegeződött, aki a győzelemmel megszerezhette volna a bajnoki címet, lévén Wehrlein kiszorult a pontszerzők közül. Ehhez azonban két előzés mellett közel 10 másodpercet kellett volna ledolgozzon az időközben a vezetést átvevő Barnarddal szemben, ami nem sikerült, így Wehrlein pontszerzés nélkül lett bajnok, miközben Barnard élete első Formula E-győzelmével az FE történetének legfiatalabb futamgyőztese lett. A csapatok vb-címét a Jaguar nyerte a Porsche előtt.
A Jean-Éric Vergne után a Formula E történetének második kétszeres világbajnokává váló Wehrlein egyébként a záró körökben ismét összeakaszkodott az ellene továbbra is agresszívan védekező Da Costával, akit még a leintés előtt „idiótának” és „rossz vesztesnek” nevezett a rádióban, majd az ünneplést követő interjúban, szemmel láthatóan feszülten nyilatkozva szintén kitért a portugálra. „Az egyik legsportszerűtlenebb és legigazságtalanabb dolog volt, amit valaha láttam, ahogy Antonio vezetett” – mondta, majd hozzátette: „Az ilyesmit nem felejtem el. Ilyen az, amikor ellenségeid vannak a paddockban.”
A világbajnoki küzdelem mellett több szempontból is a búcsúról szólt a 2025/26-os szezon utolsó futama, hiszen a London E-Prix helyszínén utoljára rendeztek versenyt, és most láttuk utoljára a Gen3-as autókat és a Hankook gumikat is. Emellett ez volt az Abt csapat és a DS Automobiles, valamint Lucas di Grassi és Sébastien Buemi utolsó futama is. Az Abt és Di Grassi is lehangolóan búcsúzott, hiszen előbbi nem szerzett pontot, az FE történetének harmadik világbajnoka pedig műszaki hiba miatt kiesett, miután már az első kör végén 10 másodperces stop-and-go büntetést kellett letöltenie a futam előtti invertercsere miatt.
A Gen3-as korszak utolsó futamának részletes eredményei ITT, a 2025/26-os szezon végeredménye pedig ITT érhető el.
A 2026/27-es idény és a Gen4-es éra jelen állás szerint december 18-án, a szaúd-arábiai Dzsiddában veszi kezdetét, de ez nagyban függ az iráni háború alakulásától.
