A Formula E egyik bajnokesélyese, Pascal Wehrlein attól tart, hogy a riválisai, különösen a Jaguar érdekszférájába tartozó csapatok és versenyzők sportszerűtlen módon fognak harcba szállni a címért ezen a hétvégén Londonban.
Kilencesélyes bajnoki fináléval zárja a szezonját és a Gen3-as korszakot a Formula E Londonban, a fő favoritoknak azonban Jake Dennis (Andretti-Porsche), Mitch Evans (Jaguar), Pascal Wehrlein (Porsche) és Oliver Rowland (Nissan) számítanak. A Porsche és a Jaguar rivalizálása az elmúlt néhány év bajnoki versenyfutásait is meghatározta, amiben akár a két gyári csapat ügyfélcsapatai is szerepet játszhattak, segítve az érdekkörükbe tartozó pilótát.
Ennek ékes példáját hozta az FE legutóbbi, tokiói versenyhétvégéje, ahol Wehrlein annak következtében maradt végül pont nélkül az első futamon, hogy Sébastien Buemi (Envision-Jaguar) indokolatlanul lelassított Wehrlein előtt, aki végül összeütközött Antonio Félix da Costával (Jaguar), a történtekből pedig a negyedik helyen célba érő Evans profitált.
A londoni szezonzárót a tabella éléről kezdő Dennis korábban elmondta, mivel két Porsche-versenyző is része a közvetlen bajnoki harcnak, nem tart attól, hogy a gyártó beleszólna az ő csatájukba. Az őt ötpontos hátrányban követő Wehrlein attól viszont nagyon is fél, hogy a Jaguarnál piszkos játszmákba kezdenek a gyártó négy autóját felhasználva.
„Úgy érzem, a csapattaktika idén sokkal nagyobb szerepet kap, mint az elmúlt években, ennek pedig nem vagyok nagy rajongója. Nagy különbség van aközött, ha két csapattárs egymáshoz közel autózik, vagy ha valaki szándékosan manipulálni próbálja a versenyt a csapattársának megsegítése érdekében. Amit Buemi tett Tokióban, az szerintem messze túlment egy határon. Büntetése volt, majd a fél mezőnyt visszalassította, hogy a márkatársát több ponthoz segítse” – idézi Wehrleint a Motorsport.
„Ez nem ugyanaz, mint amikor a második és a harmadik helyen haladunk a csapattársunkkal, és felcseréljük a pozíciónkat. Számomra ez jelenti a legfőbb bizonytalanságot ezen a hétvégén: hogyan fog lezajlani ez az egész és mik lesznek a reakciók?”
A Motorsport értesülései szerint a Formula E vezetősége dolgozik azon, hogy a jövő évtől valamilyen módon visszafogja a csapatutasítások számát, legfőképpen nem is az egyes csapatokon, hanem a gyártókon belül. Arra a kérdésre, hogy milyen megoldást javasolna erre, Wehrleinnek egyértelmű, de radikális ötlete van.
„Be kellene tiltanunk a rádiót” – mondta, majd kifejtette, számára valójában nem jelentene áthidalhatatlan nehézséget, ha nem kapna a versenyre vonatkozó információkat mérnökétől.
„Én tudom, hogy mikortól lehet kiállni a bokszba. Minden információ ott van a kormányomon ahhoz, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő döntéseket hozzam meg. Érdekes adalék lenne, és növelné a versenyzők szerepét, ha jobban át kellene látnunk a versenyünk alakulását. És főleg abban segítene, hogy elkerüljük az ilyen [csapatutasításos] helyzeteket.”
Wehrlein javaslata két nem túl szép emlékű időszakot is megidéz a Forma–1-ből: 2003 és 2010 között a csapatutasítások voltak tiltva, 2014 szeptemberétől 2016-ig pedig a rádiókommunikáció korlátozása volt érvényben, amely során a mérnökök nem segíthettek a versenyzőknek a hibrid korszakban jóval összetettebbé váló autóik megfelelő technikai paramétereinek megtalálásában. Mindkét tilalom kínos pillanatokat teremtett, amelyeknek sokkal kevésbé van helyük az autóversenyzésben, mint az egészséges csapatmunkának.
Valamilyen szigorítás az FE-ben már csak azért is indokolt lenne, mert jövőre éppen a Porsche emeli példátlan szintre a csapatok közötti együttműködés veszélyét: a 2026/27-es szezontól a németeknek konkrétan két gyári istállójuk lesz a mezőnyben, az egyik valószínűleg juniorcsapatként lesz majd címkézve.

