Hétvégén a Formula E-n kívül a vadiúj Jaguar I-PACE eTrophy is elrajtol az Ad Diriyah E-Prix helyszínén, mint a Formula E első betétsorozata, mely természetesen szintén elektromos.
A Jaguar I-PACE eTrophy első, 2018/19-es szezonja 10 fordulóból áll majd, a mezőny pedig 10+1 fős lesz, a plusz egy fő egy VIP versenyző, aki a szezonnyitón Alice Powell lesz. A mezőnyben így 3 nő szerepel majd.
„Mérhetetlenül büszke vagyok, hogy elértük ezt a történelmi pillanatot.” – mondta Gerd Mauser, a Jaguar Racing elnöke. „Volt egy ötletünk, hogy az elektromos autóversenyzést a városok utcáira vihetnénk és megmutathatnánk a díjnyertes Jaguar I-PACE erejét és adottságait. Ezen a hétvégén ez valóra válik. A nulláról építettük fel ezt a bajnokságot, meggyőztünk versenyzőket, csapatokat és szponzorokat a világ minden tájáról, és ez még csak a kezdet.”
A Formula E alapítója és vezérigazgatója, Alejandro Agag hozzátette: „Gratulálok és sok sikert a Jaguar Racingnek ezen a hétvégén, mivel történelmi pillanat ez a motorsport és az elektrifikálás terén. Büszkék vagyunk rá, hogy a Formula E rajtrácsán tudhatjuk őket és már látványos betétszériánk is van a Jaguar I-PACE eTrophy által.”
Íme a mezőny:
| Versenyző | Csapat |
|---|---|
| Alice Powell | Jaguar VIP car |
| Katherine Legge | Rahal Letterman Lanigan Racing |
| Bryan Sellers | Rahal Letterman Lanigan Racing |
| Cacá Bueno | Jaguar Brazil Racing |
| Sérgio Jimenez | Jaguar Brazil Racing |
| Célia Martin | Viessman Jaguar eTROPHY Team Germany |
| Tao Wang | Team China |
| Yaqi Zhang | Team China |
| Simon Evans | Team Asia New Zealand |
| Ahmed Bin Khanen | Saudi Racing |
| Bandar Alesayi | Saudi Racing |

