back to top
KezdőlapFormula ESakk-mattot adott a mezőnynek a Jaguar Monacóban, régóta hajszolt álom vált valóra

Sakk-mattot adott a mezőnynek a Jaguar Monacóban, régóta hajszolt álom vált valóra

-

Kettős új-zélandi győzelem született a Formula E naptárának ékkövén, a Monaco ePrix-n, ami az idei szezon óta kettős Jaguar-győzelemmel egyenlő: Mitch Evans és Nick Cassidy mesterien játszották ki az ellenfeleket.

A 16 futamból álló szezon 8. állomását jelentette Monaco, ahol 2021 óta már az F1 által is használt vonalvezetésen versenyeznek az elektromos autók. A versenynap azonban az egyik idei futamgyőztes kidőlésével kezdődött: Sam Bird furcsa balesetet szenvedett az 1-es kanyarban: elfékezte magát a Ste. Devote előtt, majd a bukóteret választva is a falnak ütközött. A kezét azonban nem vette el a kormányról a becsapódás pillanatában, s már az autóból kiszállva is azonnal bal kézfejét vizsgálgatta a McLaren pilótája, amiben aztán az orvosok törést diagnosztizáltak. A brit a 2022-es londoni hétvége után szenvedett ismét törést bal kezében, s míg akkor ezzel együtt is végigversenyezte a hétvégét, ezúttal kidőlt a folytatásra.

A McLaren így tesztpilótáját riasztotta, egy bizonyos Taylor Barnardot, akinek eddigi legkimagaslóbb formaautós eredménye, hogy 2022-ben a német F4-es szezont a második helyen zárta Andrea Kimi Antonelli mögött. A brit még nem töltötte be a 20. életévét, s 19 évesen és 331 naposan ő lett a Formula E történetének legfiatalabb pilótája, miután egyetlen edzés és az időmérő teljesítése után rajthoz állt a futamon.

A pole-t a Porsche bajnokságot vezető pilótája, Pascal Wehrlein szerezte meg a DS-es Stoffel Vandoorne és a két Jaguar előtt. A rajtnál utóbbiak között történt helycsere, Mitch Evans az 1-esben megelőzte Nick Cassidyt, aminek a végeredmény szempontjából kulcsfontosságú szerepe lett.

Ugyanis miután Wehrlein és Vandoorne is aktiválta első támadó módját és néhány pozícióval hátraesett, a Jaguar két pilótája került az élre, innentől pedig taktikailag szinte legyőzhetetlenné váltak. A két új-zélandi összjátékával ugyanis mindketten úgy tudták felvenni a két kötelező támadó módot, hogy nem veszítettek pozíciót az üldözőkkel szemben.

Evans Monaco FE mezőny
Fotó: Formula E/Simon Galloway

Kezdetben Evans vezetett, s ekkor mögötte Cassidy kissé visszalassította a mezőnyt, csapattársának nagyjából két másodperces előnyre volt szüksége, hogy a Casino-térnél kialakított sávban félrehúzódva előbb 2, majd 6 percre aktiválja a támadó módot, s mindkétszer az élen maradjon. A második aktivációja után azonban Evans félrehúzódott, elengedte Cassidyt, majd ő lassította le a Vandoorne által vezetett üldözőket honfitársa kedvéért. Amikor pedig Cassidy is végzett, nem izmozott Evansszel, hanem hagyta, hogy a csapatmunka kezdete előtt elöl lévő autó visszaálljon az élre. A csapattal egyetértésben később sem indított támadást, így Evans vezetésével a Jaguar kettős győzelmet ünnepelhetett Monacóban.

Mögöttük a két DS, Vandoorne és Jean-Éric Vergne a támadási esélyek fokozása érdekében cseréltek néhányszor helyet egymással, de a szűk monacói utcákon ezúttal az FE-autókkal sem bizonyult könnyűnek az előzés. Vandoorne lett végül a harmadik, a 2022-ben a Mercedesszel bajnok belga pedig nehézségekkel teli másfél szezon után csak most először állt dobogóra a DS-sel.

Wehrlein ötödikként futott be, de ez is elég volt számára ahhoz, hogy immár egyedüliként vezethesse a tabellát, hiszen a hétvégére vele pontazonossággal érkező Jake Dennis egy koccanáskor letört első szárnya miatt most pont nélkül maradt.

Az FE-ben egészen ritkák a kettős győzelmek, a Jaguarnak is még csak most jött össze másodszor a tavalyi első berlini verseny mellett. Tavaly is a két új-zélandi ért célba az első két helyen Monacóban, akkor Cassidy még az Envision pilótájaként győzött. A 29 éves Evans a leintés után megkönnyebbülésének adott hangot, hogy több mint egy évtizednyi próbálkozás után végre összejött neki a győzelem a hercegségben: 2012 óta a GP3-ban, a GP2-ben és az FE-ben összesen 14 versenyen állt itt rajthoz a mostanit megelőzően, ebből hatszor dobogón végzett, de most először léphetett fel a legmagasabb fokra.

A Monaco ePrix végeredménye:

 

A bajnokság állása: