Egy munkás életét veszítette Berlinben a Tempelhof repülőtéren a Formula E pálya építése közben. A hétvégén ugyanis két versennyel fog visszatérni az elektromos széria, aminek az idei szezonjából már csak hat verseny van vissza. Mind a hat versenyt a berlini Tempelhof repülőtéren fogják rendezni és a mostani héttől kezdődően három hétig minden hétvégén két darab […]
A Mercedes Formula E csapata egy teljesen fekete festéssel fog versenyezni az idei év hátralevő részében. Az Ian James által vezetett istálló a rasszizmus és a diszkrimináció elleni harc miatt váltott fekete festésre, csakúgy, mint a Forma-1-es csapat. A Mercedes Formula E csapatának versenyzői, Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries is feketére fogják cseréni az […]
Formula E vezérigazgatója, Jamie Reigle válaszolt az elektromos bajnokságot ért kritikára, mely a Forma-1 főnökétől, Chase Carey-től és a Red Bull tanácsadójától, Dr. Helmut Markotól érkezett. Elmondása szerint hízelgőek a kritikák. Tavaly Marko az Autosportnak úgy nyilatkozott, hogy a Red Bullt nem érdekli a Fomula E, mert ők „verseny puristák” és a márka promóciós tevékenységeihez […]
A Red Bull harmadik számú versenyzője Sergio Sette Camara veszi majd át Brendon Hartley helyét a Formula E berlini szuperfináléjában a Dragon csapatnál. A héten jelentette be Jay Penske csapata, hogy megvált az új-zélandi versenyzőjétől, aki így csupán öt futamot teljesíthetett az elektromos szériában. A Dragon tartalékpilótája az a Sergio Sette Camara, aki korábban az […]
Augusztus 5.-én tér vissza, majd nyolc nap alatt le is zárul a Formula E 2019/20-as idénye. Az utolsó hat versenyre egyaránt Berlin és a Tempelhof repülőtér fog otthont adni. A csapatoknak eddig fogalmuk sem volt, hogy mind a hat versenyt ugyanolyan vonalvezetésen fogják-e futni, vagy lesz változatosság. A repülőtér tökéletesen alkalmas arra, hogy szabadon variálják […]
Az utolsó magyar király dédunokája, Eleonore Habsburg és a korábbi Forma-1-es pilóta, Jérôme d’Ambrosio kimondták Monacóban a boldogító igent június 20-án. A 26 éves Eleonore és a 34 éves D’Ambrosio Monte Carloban a koronavírus-járvány miatt egyelőre csak a polgári esküvőjükön kelhettek egybe, és csak szűk körben. Egy későbbi időpontban azonban tervezik már az egyházi esküvőt […]
Brendon Hartley, az ex-Toro Rosso pilóta mindössze öt verseny után távozik a Dragon Formula E csapatától, így nem lesz ott Berlinben. Hartley azt követően került az amerikai csapathoz, hogy Maximilian Günther leszerződött a BMW-vel. Az új-zélandi debütálásán 19. lett, de a szaudi második futamon sok büntetést követően feljött a 9. helyre, és ezzel két pontot […]
Az új-zélandi Nick Cassidy, a Super Formula regnáló bajnoka 2021-től a Virgin versenyzőjeként már a Formula E mezőnyének tagjaként állhat majd rajthoz. Sam Bird nemrég jelentette be, hogy távozik az Audi hajtásláncot használó csapattól, és már a helyettesére is fény derült. Cassidy 2016 óta Japánban versenyez a Toyota kötelékében, ott Super GT és Super Formula […]
Sam Bird hat szezon után fogja elhagyni az Envision Virgin Racing csapatát, hogy a Formula E hetedik szezonjában már a Panasonic Jaguar csapatánál versenyezzen James Calado helyén. A 33 éves brit versenyző azon kevesek közé tartozik, aki az elektromos széria mind a 63 versenyén rajthoz állt és ő az egyetlen olyan versenyző, aki a Formula […]