A Formula E ismét olyasmire vállakozott, amire az autósportban korábban még senki: a versenyzésben teljes amatőr hírességek kezébe adta a bajnokság valódi versenyautóit, hogy döntsék el egymás között, melyikük a jobb!
Napjaink legszókimondóbb autóversenyzője, Dan Ticktum bizarr vitába került az Autosport nevű brit lappal egy félresikerült poszt és a pilóta hozzászólásának törlése miatt.
Különleges sikersztorival kezdődik a Formula E 12. szezonja, hiszen az új gyártóként érkezett Citroen már második nekifutásra, a Mexikóváros ePrix-n megszerezte első futamgyőzelmét Nick Cassidy révén – akinek viszont a frizurája fogja bánni ezt a remek teljesítményt.
Üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság. Mindezt jól mutatja, hogy a fenntarthatósági technológiák fejlesztésével foglalkozó szektorok növekedése 2030-ig elérheti az évi 25 százalékot is,...
Csütörtök este kigyulladt a Bicester Motion épületkomplexum, amely számos mérnöki területen dolgozó cég között a McLaren Formula E-csapatának is az otthona.
A Formula E dzsiddai hétvégéjén bemutatkozott éles bevetésben a gyorstöltés, és bár a verseny fennakadás nélkül lezajlott, egy pilótának mégis megkeserítette az életét az új technológia, ami egyelőre nem működik hibátlanul.
Elérkezett a nap, két évnyi halasztás és még hosszabb fejlesztési időszak után ezen a hétvégén, a Formula E dzsiddai fordulóján bemutatkozik a gyorstöltés.
Két versenyen már éles bevetésben is láthattuk a Formula E új modelljeit, amelyek a valaha volt legjobban gyorsuló formaautóknak számítanak – szemléletes videóval mutatják most be ezt más csúcskategóriákkal összevetésben.
A szezon második futamát sem tudta megnyerni a mezőny etalonjának tartott Porsche, miután Oliver Rowland a kínálkozó lehetőséggel élve, egy körön belül hármat előzve az élre lőtte a Nissant a Formula E mexikóvárosi fordulóján.