2027-ben is fogják figyelni a guminyomás mértékét a MotoGP-ben, ám azt egyelőre nem tudni, hogy a jelenlegi büntetési tételek is megmaradnak-e. Emellett a rajtprocedúrára, valamint a kisebb kategóriákban a pulzusmérő használatára vonatkozóan jelentettek be szabályváltozásokat.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, fontos változást jelentettek be a MotoGP-ben. Jövőre ugyanis megszűnik a szabadkártya hosszú ideje bevett intézménye, hiszen 2027-től kezdve betiltják ennek használatát a királykategóriában. Emellett azt is deklarálták, hogy ebben az idényben nem lehet elindítani a 850 köbcentiméteres motorokat szabadkártyával.

Azonban nem ez volt az egyetlen módosítás. A Grand Prix Commission ugyanis arról is döntött, hogy 2027-ben is figyelni fogják a gépek guminyomását. Mindez elsőre rossz hír is lehet a szurkolók és a pilóták számára, hiszen a jelenlegi előírásokat a legtöbben finoman szólva sem szeretik, és sokan bíztak benne, hogy a Pirelli érkezésével változás jöhet, ám nem biztos, hogy ez utóbbi nem fog megtörténni.

Arról ugyanis egyelőre nem esett szó, hogy pontosan mi lesz a szabályzás, ahogyan arról sem, hogy ennek megszegése esetén maradnak-e a jelenlegi büntetési tételek, vagyis sprinten 8, főfutamon pedig 16 másodperces hátrasorolás. Továbbá azt is fontos megjegyezni, hogy korábban is volt egy olyan időszak, amikor a FIM-nél figyelték a guminyomást, de nem volt szankció.

Ami a többi bejelentést illeti, változott a „késleltetett rajtprocedúra” hossza, hiszen az eddigi 3 helyett 5 percről indul az óra, amennyiben valamilyen oknál fogva nem tud időben elindulni a mezőny. Az előzővel ellentétben ez azonnali hatállyal érvényes, ahogyan az is, hogy a Moto2-ben és a Moto3-ban mostantól opcionálisan lehet használni pulzusmérőt.