Carlos Ezpeleta, a MotoGP vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, továbbra is szorosan követik a közel-keleti helyzetet, és a résztvevők biztonsága az első. Néhány versenyző elmondta a véleményét azzal kapcsolatban, hogy jelen állás szerint megrendezik a Katari Nagydíjat.
Egy ideális világban szinte napra pontosan fél éve, április 12-én rendezték volna meg az idei Katari Nagydíjat a MotoGP-ben. Azonban a télen kirobbant közel-keleti konfliktus miatt elhalasztották a fordulót, és november 8-ra tették át. Mindez azt jelenti, hogy kevesebb mint egy hónap múlva elméletileg Loszaílba látogat a mezőny.
A közel-keleti helyzet azonban továbbra sem nevezhető teljesen biztonságosnak. Olyannyira, hogy a beszámolók szerint múlt csütörtökön a jemeni húszik rakétatámadása megrongált egy repülőgépet a rijádi reptéren. Nem véletlen, hogy az indonéziai hétvégén ez a téma is szóba került. „Szorosan figyelemmel kísérjük a helyzetet – nyilatkozta Carlos Ezpeleta, a MotoGP vezérigazgató-helyettese. – Tervezünk elmenni Katarba, de nyilvánvalóan a teljes személyzet és az összes szurkoló biztonsága és jólléte az elsődleges prioritás. Ezért továbbra is figyelemmel kísérjük a szituációt.”
Ez mind szép és jó, de a tervezett időpontig kevesebb mint négy hét van hátra, ezért most már lassan tényleg ideje lenne végleges választ adni. A spanyol szakember azonban rámutatott, a két évvel ezelőtti valenciai árvíz rámutatott, hogy elég gyorsan képesek megoldást találni ilyen helyzetekben, hiszen a katasztrófa idején már csak két hét volt a szezonzáróig, amelyet végül Montmelóban rendeztek meg.
„A 2024-es szerencsétlen valenciai esetnél tíz nap alatt kellett máshol megszerveznünk a rendezvényt – emlékezett vissza. – Szóval mindig előfordulhatnak előre nem látható körülmények. Szerintem együtt kell működnünk a csapattal és a promóterekkel, hogy garantáljuk a biztonságot, és vészhelyzeti tervek is legyenek.”
Felmerül a kérdés, hogy mit szólnak ehhez a versenyzők, akik alighanem ki tudnák harcolni, hogy ne utazzanak el Loszaílba, amennyiben lenne közös érdekvédelmi szervezetük. Persze ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül ki is akarnák, hiszen pénzügyi szempontból az egyik legjövedelmezőbb hétvégéről van szó. Az alábbi, a Motorsport.com kérdésére adott válaszok sem arra utalnak, hogy legszívesebben nem mennének.
„Nem szeretnék olyan véleményt nyilvánítani, amely bajba sodorhatna – fogalmazott Francesco Bagnaia. – Ha viszont valóban a biztonságunk a prioritás, akkor minden szempontot alaposan mérlegelni kell. A katari futam véleményem szerint fantasztikus hétvégét ígér. A látványosság terén talán ez a MotoGP naptárának legegyedibb eseménye. A versenyt éjszaka rendezik, a pálya nagyszerű, a hangulat pedig csodálatos. Ha azonban a körülmények nem megfelelőek, szerintem érdemes várni a döntés meghozatalával.”
Fabio Quartararo a Forma–1-et hozta fel példaként. Mint ismert, a négykerekű királykategória elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemrég leszögezte, hogy a Katari és az Abu-dzabi Nagydíjat is meg fogják tartani. „Nem aggódom amiatt, hogy Katarba megyünk – jelentette ki a francia versenyző. – Az az igazság, hogy ez csak egy újabb futam lesz, amelynek már megvolt az időpontja, nem okoz nekem álmatlan éjszakákat. Ha a Forma–1 elmegy oda, akkor nekünk is el kell.”
„Megyünk vagy nem? Megvan a jegyem, de nem tudom, hogy elmegyünk-e – mondta Álex Márquez. – Ha viszont az F1 megy, akkor mi is elmegyünk mint előőrs. Nem változtattam a terveimen. Azt tervezem, hogy Malajzia után Katarba utazom, és hétfőtől vasárnapig ott is maradok. Ez volt az eredeti terv, ha semmi nem változik.”
„Nekünk sincs választásunk – felelte Pedro Acosta, utalva arra, hogy a versenyzőknek nincs sok beleszólásuk ezekbe a kérdésekbe. – Azért alkalmaznak minket, hogy versenyezzünk. Ha ledobnak egy bombát, reméljük, nem a közelünkben csapódik be. Ami engem illeti, ha a csapat megveszi nekem a jegyet, hogy odarepüljek, akkor el kell mennem.”

