A címvédő Jamie Chadwick tökéletes hétvégét zárt a W Series szezonnitó hétvégéjén, Miamiban, hiszen a szombati első futamon aratott győzelmét egy domináns második győzelemmel egészítette ki vasárnap.
A regnáló bajnok a pole pozícióból indulva tudott nyerni három másodperces előnnyel Nerea Martí előtt. A harmadik helyre a tavalyi szezon második helyezettje, Alice Powell futott be.
Chadwick a pole pozícióból, Martí pedig a második helyről indult. Fabienne Wohlwend a 10. helyről rajtolt, miután az első futamon okozott ütközésért öt rajthelyes rajtbüntetést kapott.
Az első két helyezett megtartotta rajtpozícióját, amikor elhagyták az 1-es kanyart, de Martí nyomás alá került a harmadik helyről induló Emma Kimiläinen által. A finn a 11-es kanyar bejáratánál egy belső íven való megmozdulással feljött a második helyre, de Martí azonnal vissza tudta szerezni a helyét. Chadwick az első kör végén alig egy másodperccel vezetett, az első 10-ben csak Sarah Moore, Wohlwend és Garcia pozíciója változott, akik egy-egy helyet javítottak, míg Abbi Pulling a nyolcadikról a 11. helyre esett vissza.
Öt perccel a vége előtt Kimiläinen ismét előzni próbálta Martí, és ezúttal sikerült is az előzés, így a második helyre jött fel. Három perccel később Bruna Tomaselli jobb első defekt miatt kiállt a boxba, így a mezőny végére esett vissza. Később Martí visszaelőzte Emmát a második helyért, de utóbbia rajt-cél egyenesben visszavágott, és az 1-es kanyarban visszavette a pozíciót. Elöl Chadwick megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és ezzel közel két másodpercre növelte előnyét.
A második helyért folytatott csata tovább folytatódott, és Martí a 11-es kanyarban Kimiläinent megelőzve visszaszerezte rajtpozícióját. A 30 perc plusz egy körös verseny alig felével a vége előtt Alice Powell rövid időre a dobogós helyre ért, mivel későn fékezett az 1-es kanyarban, de Kimiläinen a kijáratnál elévágott, és maradt a harmadik helyen. Ennek köszönhetően Powell nyomás alá került Belen Garciától, de tartotta magát, miközben a páros több kanyarban is fej-fej mellett haladt a kör középső szektorában.
E csata mögött Moore 14 perccel a vége előtt az 1-es kanyarban megelőzte Beitske Wissert a hatodik helyért.
Pulling volt a leggyorsabb versenyző a pályán, és a mérnöke rádión keresztül sürgette is, hogy előzze meg Wissrt a hetedik helyért, ami hét perccel a vége előtt a 11-es kanyarban sikerült is neki. Moore volt a következő Pulling előtt, és öt perccel később a 17-es kanyarban megelőzte őt is, immáron a hatodik helyért. A következő körben az 1-es kanyarban visszaverte honfitársa támadását, majd néhány kanyarral később Wisser vette át a hetedik helyet Moore-tól.
Az utolsó előtti körben Powell és Kimiläinen a 17-es kanyarban összeértek, aminek következtében Emma megpördült, és Belen mögé az ötödik helyre esett vissza. Alice autójának az első szárnya sérült, de az autót a harmadik helyre célba tudta vinni.
Jamie növelte a tempóját, hogy az utolsó körre közel két másodperces előnyt szerezzen Martí előtt. Végül könnyedén meg is nyerte a versenyt.
Végeredmény:
|
#
|
Versenyző |
| 1 | Jamie Chadwick |
| 2 | Alice Powell |
| 3 | Nerea Marti |
| 4 | Belen Garcia |
| 5 | Emma Kimilainen |
| 6 | Abbi Pulling |
| 7 | Beitske Visser |
| 8 | Sarah Moore |
| 9 | Marta Garcia |
| 10 | Chloe Chambers |
| 11 | Fabienne Wohlwend |
| 12 | Emely De Heus |
| 13 | Abbie Eaton |
| 14 | Bianca Bustamante |
| 15 | Juju Noda |
| 16 | Tereza Babickova |
| 17 | Bruna Tomaselli |
| DNF | Jessica Hawkins |
