A cseh Adam Brezík nyerte meg a Barum Rallyt, Német Gábor megszerezte az első pontjait az Európa-bajnokságban.

Semmit sem bízott a véletlenre a Barum Rally utolsó napját az első helyről váró Adam Brezík. A cseh pilóta a vasárnapi első három gyorsasági szakaszt egyaránt megnyerte, majd egy második hely után behúzta az utolsó előtti gyorsot is, így aztán a Power Stage-en elég volt begurulnia a célba. Ezt végül meg is tette, a végeredmémy szempontjából egyáltalán nem számított, hogy csak a kilencedik időt autózta. Brezík pályafutása során először nyerte meg a Barum Rallyt, és az Európa-bajnokságban is az első győzelmét ünnepelhette meg.

 

Brezíik mögött az ERC első három helyezettje hatalmas csatát vívott egymással vasárnap, Teemu Suninen és Miko Marczyk kezdésnek oda-vissza előzgette egymást. A finn pilóta aztán magabiztosan szerzte meg a második helyet, Marzcykot pedig a Power Stage-en végül Andrea Mabellini is megelőzte, aki így elvitte a harmadik helyet. A Barum Rallyn először versenyző Suninen ezzel maga mögött tartotta mindkét közvetlen riválisát, tovább növelte az előnyét, és nagyot lépett az Európa-bajnoki cím felé: már 25 ponttal vezet Mabellini előtt, továbbá 39 ponttal áll jobban a címvédéstől egyre jobban távolodó Marzcyknál.

FIA European Rally Championship@FIAERC

Better than Banksy #FIAERC | #BarumRally 🇨🇿

 

Német Gábor és Németh Gergely párosa megszerezte az első pontjait az ERC-ben, vasárnap ráadásul kifejezetten jó tempóban autózott az abszolút magyar bajnok kettős. Három szakaszon is top tízes időt mentek, kétszer csak tizedeken múlt, hogy tizenegyedikek lettek, a legrosszabbjuk pedig egy tizenkettedik hely volt. A Katerinice szakasz feküdt nekik a legjobban, ott mindkétszer nyolcadik időt autóztak, a Power Stage-en javítottak is egy helyet, így végül a tizenegyedik pozícióban zártak, ezzel öt pontot szereztek.

A Barum Rally részletes eredményei ITT olvashatóak. Az Európa-bajnokságból még két forduló van hátra, a Ceredigion Rallyt szeptember 4–6-án rendezik meg, a szezon pedig Portugáliában zárul október 23 – 25-én.

A Barum Rally nem hivatalos végeredménye
1. Adam Brezík, Zdenek Belák (csehek), Škoda Fabia RS Rally 2, 1:57:13.5
2. Teemu Suninen, Antti Haapala (finnek), Škoda Fabia RS Rally 2, +8.3
3. Andrea Mabellini, Virginia Lenzi (olaszok), Lancia Ypsilon Rally 2, +15.8
4. Miko Marczyk, Szymon Gospodarczyk (lengyelek), Škoda Fabia RS Rally 2, +17.1
5. Jakub Matulka, Damian Syty (lengyelek), Škoda Fabia RS Rally 2, +55.9
6. Simone Tempestini, Francesca Maior (románok), Škoda Fabia RS Rally 2, +1:33.7
7. Filip Mares, Radovan Bucha (csehek), Toyota GR Yaris Rally 2, +1:41.0
8. Simon Wagner, Hanna Ostlander (osztrák, német), Hyundai i20 N Rally2, +2:18.3
9. Václav Pech, Petr Uhel (csehek), Citroën C3 Rally2, +3:39.9
10. Roberto Blach, Daniel Sosa (spanyolok), Toyota GR Yaris Rally 2, +4:38.9
11. Német Gábor, Németh Gergely, Škoda Fabia RS Rally 2, +4:42.3

A Barum Rally időterve
Péntek
20:30: GY1, Zlín szuperspeciál, 9.57 km. Mabellini, 7:04.2 / 1. Mabellini, 2. Marczyk, 3. Brezík
Szombat
8:48: GY2, Pohorelice 1, 12.51 km. Mares, 7:07.0 / 1. Marczyk, 2. Kopecky, 3. Mares
9:50: GY3, Troják 1, 25.59 km. Mares, 13:45.2 / 1. Mares, 2. Kopecky, 3. Brezík
11:54: GY4, Bunc 1, 18.04 km. Brezík, 11:09.0 / 1. Brezík, 2. Kopecky, 3. Marczyk
14:53: GY5, Pohorelice 2, 12.51 km. Mares, 7:06.7 / 1. Brezík, 2. Kopecky, 3. Marczyk
15:55: GY6, Troják 2, 25.59 km. Marczyk 13:35.9 / 1. Brezík, 2. Marczyk, 3. Mares
17:58: GY7, Bunc 2, 18.04 km. Suninen, 11:02.2 / 1. Brezík, 2. Marczyk, 3. Suninen
Vasárnap
7:58: GY8, Pindula 1, 18.01 km. Brezík, 9:35.1 / 1. Brezík, 2. Suninen, 3. Marczyk
9:06: GY9, Semetín 1, 11.34 km. Brezík, 6:12.8 / 1. Brezík, 2. Marczyk, 3. Suninen
10:05: GY10, Katerinice 1, 12.62 km. Brezík, 7:16.9 / 1. Brezík, 2. Suninen, 3. Marczyk
13:24: GY11, Pindula 2, 18.01 km. Suninen, 9:29.3 / 1. Brezík, 2. Suninen, 3. Marczyk
14:32: GY12, Semetín 2, 11.34 km. Brezík, 6:08.8 / 1. Brezík, 2. Suninen, 3. Marczyk
16:05: GY13, Katerinice 2, 12.62 km (PS). Mabellini, 7:09.8 / 1. Brezík, 2. Suninen, 3. Mabellini