A gyári BMW versenyzője, Marco Wittmann idei második győzelmét aratta Assenben a DTM holland hétvégéjének első futamán – írja a motorsport.com. Liam Lawson pedig az egyéni bajnokság élére állt, miután Kelvin van der Linde számára borzalmasan alakult a verseny. Lawson jól kapta el a rajtot a pole-pozícióból és megtartotta az első helyét, amíg mögötte a […]
Jan Lammers, a Holland Nagydíj főnöke cáfolta, hogy hamarosan egy második hollandiai nagydíj is bekerülhet a Forma-1-es naptárba. Ezen a hétvégén, Zandvoortban közel négy évtized után újra F1-es futamot. Jos Vaessen, a Holland GP Alapítvány nevű csoport elnöke szerint pedig elképzelhető, hogy az asseni pálya lesz a második holland futam a naptárban. „Rengeteg kérdést kapunk […]
Bejelentették a 2021-es DTM szezon tervezetét, amelyben hat országban kilenc helyszín kapna szerepet. A szezonnyitó Oroszországban lenne májusban, az Igora Drive-n, majd Monza jönne júniusban, de ezek még csak előzetes időpontok. A széria ezt követően két helyszínt látogatna meg Németországban: júliusban Norisring, majd a hónap végén Lausitzring lenne a soros. Zolder adná az ötödik helyszínt […]
Nehéz körülmények között szerezte meg első futamgyőzelmét a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) a dél-afrikai Sheldon van der Linde. Az előrejelzések esőt jósoltak Assenbe a vasárnapi napra, ami meg is érkezett. A nagy esőzés miatt a versenyirányítás azonban tíz perccel eltolta a rajtot, ám a versenytáv nem változott. Lucas Auer csapata azonban megszegte a parc-fermé szabályokat […]
Az Audi Sport Team Abt Sportsline versenyzője, Robin Frijns végre nyerni tudott a DTM-ben is, miután dominált Assenben, amely a negyedik fordulója a 2020-as szezonnak. Második a Team Phoenix’s pilótája, Loïc Duval lett, pedig küzdött a gumijaival. A dobogó legalsó fogkára a bajnokságot vezető Nico Müller állhatott. Az első rajtot le kellett fújni, mert az […]
A DTM szervezői bejelentették, hogy Assenben napi tízezer nézőt a pálya mellé engednének, szeptember 4-6 között. Gerhard Berger az ITR elnökeként nyilatkozott: „Ez remek hír nekünk, és a bajnokság rajongóinak is. Nagyon várjuk már, hogy lehessenek újra nézők a pálya mellett. A DTM erősen kezdett Spa-Francorchampsban, sokan nézték a futamokat tévén keresztül, vagy az online […]
Sean Bratches, az F1 kereskedelmi vezetője azt nyilatkozta, van B tervük, ha valami probléma merülne fel a jövő évi Holland Nagydíj kapcsán. Sokan izgatottan várják már, hogy a Forma-1 visszatérjen Hollandiába, főleg Max Verstappen milliónyi szurkolója. Mindez azt jelenti, hogy elfogytak a jegyek a futamra. Bár a jogi akadályok első köre elhárult, néhány környezetvédelmi csoport […]
A Forma 1-es pályák tervezője, Hermann Tilke szerint Assen megfelelőbb helyszín lehetne a 2020-as Holland Nagydíj számára. Zandvoort egy 100 000 férőhelyes helyszínné bővül jövő májusra, de a verseny szervezői szerint egy millió jegyet is el tudtak volna adni, Max Verstappen népszerűségének fényében. A pálya nem csak a férőhelyekkel, de az infrastruktúrával is lemaradásban van az […]
A DTM bemutatta az új tervezett versenynaptárját, és először látogatnának el Svédországba. Ami meglepő még, hogy az év eleji Hockenheim forduló elmarad, de adósak még egy izgalmas helyszín bejelentésével. Először fordul elő 2000 óta ilyen, hogy nem két fordulónak ad otthont Hockenheimring, a 2020-as szezon tehát Zolderban kezdődik majd, április 24-26-án. Zolder után a DTM […]