Daniel Ricciardo tavaly távozott a Red Bull csapatától a Renault kedvéért, és az eddigi eredmények ellenére sem bánt meg semmit. Az ausztrál tavaly két versenyt is nyert, míg idén eddig egy 4. pozíció a legjobbja. A csapat, melyhez csatlakozott, azzal a célkitűzéssel ment neki az idei szezonnak, hogy stabil negyedik erőként közelebb kerülnek a három […]
Elkezdtük összerakni szokásos táblázatunkat arról, hogy alakul a 2020-as mezőny. 9 versenyzőnek van már fix és hivatalosan is bejelentett szerződése a következő szezonra, bár vehetjük akár 11-nek is, mivel a Racing Point versenyzőit bár hivatalosan nem jelentették még be, aligha lesz változás a csapatnál. Räikkönen csapattársa is szinte biztosan Antonio Giovinazzi marad, mivel a csapat […]
Az olasz sajtóban újabb pletyka röppent fel a 2021-es átigazolások kapcsán, mely akár meghökkentő is lehet, de talán mégsem az. Jövőre még elég valószínű, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton is marad a helyén, noha a hollandot nagyon sokan szeretnék a bajnok autóban látni. 2021 azonban még igencsak kérdőjeles, akár még Hamilton számára is, hiszen […]
Spanyolországból származó sajtóhírek szerint Max Verstappen szerződésében van egy olyan záradék, amely hamarosan érvénybe léphet. Nevezetesen, ha a holland a Magyar Nagydíjjal bezárólag nem nyer versenyt, akkor szabadon tárgyalhat más csapatokkal az átigazolásról. Verstappen a tavaly év végén remek formát mutatott, és versenyeket nyert még a Renault motoros Red Bullal. Ezzel szemben idén eddig két […]
Helmut Marko szerint a Renault lóvá tette Daniel Ricciardot, ezért csatlakozott a versenyző a tavalyi szezon végén az alakulathoz. A 2018-as nyár szüneti időszak az ausztrál pilóta bejelentésétől zengett, ugyanis szinte mindenkit meglepett a hír, hogy Ricciardo ott hagyja a Red Bullt és helyette inkább a Renault-hoz igazol. A francia gyári csapata ígéretes eredményeket produkált, […]
A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner szerint Ricciardo azért döntött úgy, hogy távozik a Red Bulltól, mert az ausztrál csakis Verstappen „vízhordója” lehetett volna a jövőben. Ricciardo az előző héten lepett meg mindenkit azzal, hogy öt év után otthagyja a Red Bull istállót és a Renault-hoz szerződik. „Azt hiszem az járhatott Daniel fejében, hogy öt […]
Jacques Villeneuve azt mondja, hogy a Force Indiának minél hamarabb, már Spában be kellene ültetnie a 19 éves Stroll-t az egyik VJM11-be! A Force Indiát egy a kanadai pilóta édesapja, Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoport mentette meg, ezért nyilván nem kérdés, hogy Lance Stroll hol versenyez jövőre. Azonban az a Jacques Villeneuve, aki nemrég még […]
Jacques Villeneuve támogatja Daniel Ricciardo meglepő döntését, miszerint a Renault-hoz igazol. Az ausztrál sokkolta a Forma-1 világát azzal, hogy otthagyta a Red Bullt a francia alakulat kedvéért. Azonban 1997 világbajnoka, Villeneuve a Journal de Montreal-nak elmondta, nincs meglepve: „Már hónapokkal ezelőtt megmondtam, de senki sem hitt nekem” – mondta. „Mindenki azt gondolta, marad a Red […]
A McLaren úgy gondolja, elég közel voltak ahhoz, hogy leigazolják Daniel Ricciardót, azonban a Red Bullt elhagyó ausztrál végül a Renault-t választotta. Ricciardót hírbe hozták a McLarennel és a Renault-val is a Francia Nagydíj hétvégéjén, hiszen a McLaren egyik pilótájának sincs szerződése jövőre. Habár ezek a pletykák abbamaradtak az elmúlt hetekben, pénteken bejelentették, hogy Ricciardo […]