A Spanyol Nagydíjjal Lewis Hamilton és a Mercedes tovább növelte előnyét a pontversenyekben. Verstappen pedig tovább erősítette második helyét. Jelenleg 37 pont a lemaradása Hamiltonoz képest. A hetedik helyre csúszott le Lando Norris, előtte pedig holtversenyben van Stroll és Albon. Vettel két helyet javított, most a 11. helyen áll, pontegyenlőséggel, Oconnal. Továbbra is nulla pontos […]
A 70. évforduló Nagydíján aratott győzelmével Max Verstappen a pontversenyben is előrelépett, megelőzte Valtteri Bottast. Jelenleg 30 pont a lemaradása Hamiltonhoz képest. Mindeközben Charles Leclerc Lando Norrist előzte meg. Nico Hülkenberg az eddigi 5 futamból csak egyet teljesített, de így is a 14. helyen áll. Továbbra is pont nélküli a két Williams, valamint Kimi Räikkönen […]
Miután intenzíven, egymást követő hétvégéken lezajlott három versenyhétvége a Formula 2-es és Formula 3-as mezőny számára is, most egy hét pihenő következik. Így most vessünk egy pillantást arra, hogy a szezon „első szakasza” után hogy állnak a fiatalok. Az F2-es és F3-as versenyzők a három hét alatt 6 futamot teljesítettek. A Formula 2-es bajnokságot a […]
Hungaroringi győzelmével Lewis Hamilton átvette a vezetést az egyéni bajnokságban, csapattársától, Valtteri Bottastól. Lando Norris azonban nem tudta megtartani harmadik helyét, mivel most nem volt túl eredményes hétvégéje, ellenben Max Verstappennel, aki bár még a rajtrácsra tartva megtörte autóját, azt a rajt előtt még épp időben meg tudták javítani. Második helyével a pontversenyben feljött a […]
A Stájer Nagydíjat ugyan Lewis Hamilton nyerte, Valtteri Bottas második helyezése elegendő volt ahhoz, hogy a pontversenyben az élen maradjon. Mindeközben Lando Norris futam végi feltámadása azt eredményezte, hogy továbbra is ott van a top 3-ban. A konstruktőri bajnokságban pedig a McLaren a második helyen áll a Mercedes mögött. A Ferrarisok blamája eredményeként Leclerc a […]
Tudjuk, senki nem szereti a „ha”-val kezdődő mondatokat, kijelentéseket, de most mégis hozunk egy kis „ha”-t, pusztán az érdekesség kedvéért, a számokat kedvelőknek. Idén vezették be, hogy a versenyben futott leggyorsabb körért is jár egy pont, amennyiben az azt megfutó versenyző a top 10-ben végez az adott futamon. Így 2019-ben összesen 21 pont volt gyűjthető […]
Véget ért a 2019-es Forma-1-es világbajnokság. A bajnoki címek sorsa már korábban eldőlt, most azonban a végeredményeket mutatjuk. Lewis Hamilton megszerezte idén hatodik világbajnoki címét, és ő lett az egyetlen, aki 400-nál is több pontot tudott gyűjteni. Ez annak is köszönhető, hogy ő az egyetlen a mezőnyben, aki idén minden futamon célba ért, ráadásul minden […]
A bajnoki címek sorsa már korábban eldőlt, sőt már Valtteri Bottas is úgy vághatott neki a Brazil nagydíjnak, hogy a második helye biztosított. A komoly csata az egyéni bajnokság harmadik helyéért zajlik, bár talán már csak zajlott, mivel Max Verstappen tegnap nyerni tudott, két ferraris ellenfele pedig nullázott tegnap. Verstappen előnye a harmadik helyen 11 […]
Austinban tegnap Lewis Hamilton második helyezésével bebiztosította magának a 2019-es bajnoki címet, így már hatszoros Forma-1-es világbajnoknak mondhatja magát. A hátralévő két futamon maximálisan 52 pont szerezhető. Bottas előnye pedig 65 pont az őt üldözők előtt, így az ő második helyezése is biztos már. A harmadik helyért azonban még hárman vannak versenyben: Leclerc, Verstappen és […]