A teljesítmény kiegyenlítéső rendszert kritizálta az egyik Porsche-csapat főnöke, miután a márka mindhárom autója a mezőny végéről kezdte az idei DTM szezont. A szombati időmérőn a legjobb Porsche – Dennis Olsen – a 19. lett, mire a három stuttgarti járgány 25 kg súlyengedményt kapott. Bár versenyen aztán már pontokért küzdhettek, és vasárnap is jobbat értek […]
A DTM első embere, Gerhard Berger arról beszélt, hogy melyik jelenlegi, vagy korábbi F1-es pilótákat hozná át a szériájába, Fernando Alonsóval pedig állítólag már szóbeli megegyezést is kötöttek. A kétszeres világbajnok abban a két évben, amikor nem szerepelt a Forma-1-ben, sok szériában megfordult és számos autót kipróbált. Ott volt az Indy500-as és WEC-es szereplése – […]
Gerhard Berger szerint Lewis Hamilton karrierje lassan eléri a célvonalat. A Mercedes az új érában nem hozta a megszokott dominanciáját. A csillagosok egyelőre a középmezőnyben vitézkednek, miközben a Red Bull és a Ferrari az élen harcol. A delfinezés és a motorerő hiánya megnehezíti a versenyzők és a mérnökök dolgát. Miamiba azonban fejlesztéseket visznek az Ezüst […]
A Red Bull előnyben van a Ferrarival szemben a 2022-es világbajnoki címért, ha a versenyzőikről van szó. Ez a véleménye az Forma-1-es legenda és a korábbi Ferrari versenyzőnek, Gerhard Bergernek, miután a maranellói csapat főnöke, Mattia Binotto azt állította, hogy a Scuderia rendelkezik a legjobb pilótapárossal a rajtrácson. Berger a SpeedWeeknek nyilatkozott, melyben Sainzra utal: […]
Ogier után egy másik Sébastien, Loeb is kipróbálja magát a DTM-ben. Gerhard Berger, a sorozat első embere korábban legendákat csábított volna a sorozatába, de ehhez nem volt köze. A Red Bull DTM programjában két Ferrari indul majd az AF Corse felkészítésével, amelyeket Nick Cassidy és Felipe Fraga vezet majd. Előbbi azonban már korábban elígérkezett az […]
A 62 éves Gerhard Berger, aki annak idején hat szezont versenyzett a Ferrarinál a Forma-1-ben, úgy véli, hogy a csapat visszatérése a győztesek közé legalább annyira fontos a Forma-1 számára, mint a Scuderia számára. Bahreinben és Melbourne-ben Charles Leclerc szállította a maranellói háznak az első győzelmeket az F1-ben, 2019 óta. Ez két győzelem az eddigi […]
A korábbi Forma-1-es pilóta, Gerhard Berger szerint Lewis Hamilton versenyzéshez való hozzáállása Ayrton Senna és Alain Prost nagyon különböző stílusának keveréke. Hamilton régóta azonosul a feltűnő, karizmatikus Sennával, aki 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben is világbajnoki címeket nyert. Megígérte, hogy idén követi példaképét, és „agresszívabb versenyző” lesz, miután tavaly elvesztette a bajnokságot Max Verstappennel szemben. Berger […]
Helmut Marko tisztában van azzal, hogy elveszíthetik Pierre Gaslyt, ha nem ültetik vissza a Red Bullba, Max Verstappen mellé. A francia versenyző már szerencsét próbált a Red Bullban, ám a teljesítménye miatt az osztrák csapat visszarakta őt év közepén a Toro Rossóba. Alex Albonnak szavaztak bizalmat, ám a holland mellett ő sem tudta megváltani a […]
Gerhard Berger megkérdőjelezi, hogy az Aston Martin a megfelelő csapatfőnököt nevezte-e ki. Otmar Szafnauer 2022-re átment egy másik táborba, és magával vitte az osztrák szponzor BWT-t az Alpine-hoz. Elárulta, hogy Lawrence Stroll túl sok beleszólást akart az Aston Martin irányításába. Berger úgy néz ki, hogy megérti ezt, és beszélt erről a Servus TV-nek: „Egyáltalán nem […]