A Formula-2-es pilóták és csapatok sem értették, miért került a mezőny több mint fele körhátrányba a pénteki főversenyen. Az egész káoszt elindító piros zászlót Mick Schumacher okozta, amikor is összeért Tatiana Calderonnal a Rascasse-ban. Az incidens következményeképp a mezőny egyetlen hölgyversenyzője megpördült, ezzel amolyan útzárat kialakítva. A verseny megszakításakor az autókat berendelték a boxba, és […]
Charlie Whiting szerint nem vétett hibát azzal Esteban Ocon, hogy vissza akarta venni a körét Max Verstappentől, ám csatába keveredni a versenyt vezető pilótával, teljesen elfogadhatatlan. A francia pilóta frissen cserélt szuperlágyakkal ért a holland mellé, akit az 1-es kanyarban kezdett támadni, majd megpróbálta megelőzni, aminek az lett a vége, hogy a Force India pilótája […]
Toto Wolff megérti, hogy a lekörözötteknek is megvannak a maguk csatái, de figyelniük kéne az élen csatázókra is. A Mercedes csapatfőnöke azután szólalt meg, hogy Romain Grosjeant megbüntették, mert feltartotta a versenyben vezető Lewis Hamiltont: „Először nagyon ideges leszel, mert látod, hogy elveszett az előny. Azonban el kell fogadni, hogy ezek a srácok is pozíciókért […]
Az FIA a Brazil Nagydíjon új rendszert tesztel annak érdekében, hogy egyértelműbbé tegye a kék zászlós eseteket, megkönnyítsék a lekörözéseket. A mezőny végén lévő versenyzők gyakran találhatják olyan helyzetben magukat, mikor kék zászlót lengetnek nekik, azaz olyan versenyző érkezik mögöttük, aki le fogja őket körözni. A kék zászlót akkor kezdik lengetni ezen versenyzőknek, mikor a […]