A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin Lewis Hamilton Török Nagydíjon történt motorcseréjének okairól és következményeiről beszélt. A brit autójában csak a belső égésű motort cserélik ki, így mindössze 10 rajthellyel sorolják hátrébb. „Az összes maradék versenyt leszimuláltuk, és ott van a megbízhatósági probléma kockázata” – kezdte Shovlin. „Nyilvánvaló, hogy amit semmiképpen sem szeretnél, az az, hogy […]
A Mercedes elismerte, hogy akár már a soron következő Török Nagydíjon bevállalhatják Lewis Hamilton motorcseréjét, ami miatt a hétszeres világbajnok brit pilóta csak a mezőny legvégéről kezdhetné majd a vasárnapi versenyt. Az egyéni bajnokság éllovasa már a harmadik és egyben utolsó motorját használja, amíg a közvetlen riválisa, Max Verstappen az Orosz Nagydíjat már a negyedik […]
A Ferrari megerősítette, hogy Charles Leclerc után Carlos Sainz is meg fogja kapni az olasz istálló továbbfejlesztett erőforrását. A spanyol pilóta a motorcsere következtében majd csak az utolsó rajtsorból kezdheti majd meg a Török Nagydíjat – írja a racetrackmasters.com. Az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto még a korábbiakban nyilatkozta azt, hogy a szezon második felében […]
Miután amúgy is egy három rajthelyes büntetést kapott a monzai ütközésért, Max Verstappen autójában most cserélnek motort, és az Orosz Nagydíjon próbálják megcsinálni a felzárkózást. Bottas Monzában már letudta a motorcserét, Hamilton azonban még nem biztos, hogy eggyel több motort használ majd az idei szezon során. Verstappenék Szocsi – és a hosszú egyenesei – mellett […]
Hivatalossá vált, hogy Charles Leclerc Ferrarijába új motort szerelnek be a hétvégi Orosz Nagydíj előtt, és mivel ezt már csak büntetés terhe mellett tehetik meg, így a monacói csak a mezőny végéről rajtolhat vasárnap. „A fő cél a tapasztalatszerzés a 2022-es autóhoz” – áll a Ferrari futamelőzetesében. „Mind technikai, mind logisztikai szempontból nagy erőfeszítéseket tettünk, […]
Ha már úgy alakult, hogy Sergio Pérez kiesett a Q1-ben az időmérőn, akkor a Red Bull teljes hajtáslánc-cserét hajtott végre a mexikói autójában. Mivel ez már a negyedik egység lesz, amit használ, a csere büntetést von maga után, tehát Pérez a mezőny végéről kezd a Holland Nagydíjon. A jövő hétvégén következő Olasz Nagydíj előtt is […]
Hiába működött Verstappen második motorja a Magyar Nagydíj edzésein, a Honda mégis úgy döntött, hogy beszereli a holland autójába a harmadik és egyben utolsó szabadon felhasználható erőforrást az RB16B-jébe a 71 körös hungaroringi verseny kezdete előtt. A bajnokság éllovasának autójában az az erőforrás dolgozott idáig, amivel a Brit Nagydíjon óriási balesetet szenvedett, miután összeért Lewis […]
George Russell lett idén az első, aki büntetést kapott az erőforrásegységei cseréje miatt. A Williams brit pilótájának autójába már egyes elemekből a negyediket kellett beszerelni az isztambuli Török Nagydíj hétvégéjén. Lényegében mindez még az idény első, osztrák futamára vezethető vissza, ahol Russell Mercedes hajtáslánca meghibásodott. Autójában egészen pontosan belsőégésű motort, turbófeltöltőt és MGU-H-t cseréltek, ennek […]
Sebastian Vettel és Charles Leclerc Ferrarijában is motort cseréltek a 70. Évfordulós Nagydíj harmadik szabadedzése előtt. Az olasz istálló a német versenyzőjük pénteki motorhibája döntött így. A négyszeres világbajnok motorhiba miatt volt kénytelen leparkolni autóját a második szabadedzés végén. A hajtáslánc hibája miatt jelentős erőt veszített és még valamilyen folyadék is szivárgott az autója aljából. […]