Az Audi utolsó hétvégéjén Lucas di Grassi győzedelmeskedett csapata hazai pályáján, ezzel – többek között – visszakerült a Formula E bajnoki küzdelemébe. A verseny elején az első két rajtkockából induló két Techeetah ragadta magához a kezdeményezést Vergne-da Costa sorrendben. Féltávig nem is történt nagyobb változás, csak Sam Bird esett ki a versenyből, de a safety […]
René Rast háromszoros bajnokként hagyta ott a DTM-et a Formula E kedvéért, de mivel az Audi kivonul, a gyár következő projektje, Le Mans felé kacsintgat inkább. Az Audi 2023-ban tér majd vissza az Endurance-világbajnokság mezőnyébe a Multimatic LMP2-es kasznijára épített LMDh kategóriájú autóval. Februárban Rast még úgy nyilatkozott, nyitott lenne 2022-ben egy átmeneti évre a […]
Habsburg Ferdinánd majdnem tíz éve jóbarátunk, hiszen gokartos kora óta személyesen is ismerjük. Ott voltunk a Pannónia-Ringen az első, akkor magyar színekben aratott sikereinél, láthattuk őt a Hungaroringen Formula 3-as pilótaként. Ezúttal a Red Bull Ringen találkoztunk vele, mint az ORF boxutcai riportere, és rögtön az interjúnk elején kifejtette Ferdinánd, hogy nem teljesen elégedett a […]
Egykori bajnoki riválisának csapatával, a Team Rosberggel tér vissza idén Nico Müller. Csapattársa nem René Rast, hanem az amerikai Dev Gore lesz. Müller eddig az Abt Sportsline színeiben rótta a köröket, most azonban vált. A csapat indul majd a sorozatban, de még nem jelentette be pilótáit a DTM-re nézve. Ironikusan, a Formula E-ben éppen a […]
A Mercedes versenyzője Nyck de Vries magabiztosan, pole pozícióbol rajtolva tudott nyerni a Formula E hetedik szezonjának nyitóversenyén Rijádban. A holland fiatal a verseny előtt mindkét szabaedzést meg tudta nyerni, valamint a kvalifikáció első részében és a Super Poleban sem talált legyőzőre. De Vries mellett a német gyártó ügyfélcsapatának versenyzője Edoardo Mortara végzett és a […]
Egy hétvégével kevesebb lesz az idei DTM szezonban a tervezetthez képest, miután magyarázat nélkül törölték az Igora Drive fordulóját. Az orosz versennyel kezdődött volna a szezon május végén, így azonban Monza lesz az idénynyitó június 18-án. Az ikonikus olasz helyszín ráadásul – bár az előzetes naptárban már tavaly is szerepelt – először látja majd vendégül […]
November 28-án kezdődött, és december 1-jén ért véget a Formula E hivatalos tesztje Valenciában. A mezőnyben nagy változások történtek az előző szezonhoz rajtjához képest. A konstruktőri bajnokság első három helyezettje nem változtatott, a Techeetah, a Nissan és a Mercedes is változatlan felállással vág neki az első világbajnoki szezonnak. Hátrébb azonban akadtak mozgások bőven. Rendhagyó módon […]
Az Audi Formula E csapatába is beválasztott Rast győzelemmel zárta az idényt, ezzel harmadik bajnoki címét szerezte meg a DTM-ben. Rast nagy különbséggel szerezte meg a pole-t vasárnap reggel. Ezzel újabb három ponttal növelte előnyét, hiszen Nico Müller csak negyedik lett. Ezzel a németnek egy ötödik hely is elég lett volna, a svájcinak pedig legalább […]
Győzelemmel zárkózott fel Müller a bajnoki küzdelem éllovasára DTM utolsó fordulójában, Hockenheimben. Rast és Müller 19 pont különbséggel vágott neki a hétvégének, és az időmérő után még a németnek állt a zászló. Mögülük Jonathan Aberdein indulhatott, legjobb BMW-s pilótaként. A rajtnál a svájci elment a címvédő mellett, és le is szorította őt az első kanyarban. […]