Ayrton Senna halála előtt egy nappal Roland Ratzenbergert ragadta el a sors, és bár rá jóval kevesebben emlékeznek, ugyanolyan értékes ember volt, mint a brazil.
Imola történetét több drámai esemény is beárnyékolja a Forma-1 tekintetében, mégis hajlamosak vagyunk a helyszínt azonosítani Ayrton Sennával és az ő 1994-es halálával. Pedig ugyanazon a hétvégén ugyanazon a pályán vesztette életét az osztrák Roland Ratzenberger, akiről méltatlanul kevés szó esik Imola kapcsán – legalábbis Sennához képest. Hogy fia emlékét életben tartsa, Rudolf Ratzenberger az elmúlt […]
Szomorú nap a mai az autósport történetében, hiszen az FIA korábbi elnöke, Max Mosley elhunyt, 81 évesen. A BBC tudósítója, Andrew Benson ism megerősítette ezt a hírt Twitteren. Mosley az FIA élén 1993 és 2009 között volt, majd Jean Todt váltotta őt később. Sok éven át vezette a nemzetközi autósport szövetséget, de szeretett olykor versenyezni […]
Roland Ratzenberger 27 éve, április 30-án vesztette életét, az imolai időmérő edzésen. A Forma-1-ben viszonylag későn lehetőséghez jutó osztrák pilóta minden áron jól akart szerepelni, és sajnos ez lett a veszte is. Balesetét megelőző körben már megpördült egy kanyarban, és még a rázókőre is rászaladt, ekkor sérülhetett meg a vezetőszárnya. A versenyző azonban úgy ítélte […]
A Forma-1 a történelme során már rengeteg tehetséget elvesztett, az egyik akiről azonban a legtöbbet beszélnek, az Ayrton Senna. A közkedvelt brazil ma lenne 61 éves. Örök vitatéma az, hogy ki a legjobb F1 pilóta, és ez a jövőben is így lesz. Szigorúan a statisztikai adatokból kiindulva, persze a megnyert világbajnokságok száma is lehet mérvadó. […]
Ayrton Senna egykori menedzsere helyretette a korábbi legendáriumot, mely szerint Senna nem akart versenyezni Imolában. Frank Williams ráadásul tényleg felajánlotta neki ezt a lehetőséget is. Senna halála után számtalan mítosz kering még mindig az 1994-es imolai fekete versenyhétvégével kapcsolatban. Tartja magát azon állítás is, mely szerint Senna komolyan gondolkodott rajta, hogy a versenyen egyáltalán nem […]
Ayrton Senna 1994. május 1-én vesztette életét Imolában, San Marino Nagydíján, most azonban Stefano Maffei jóvoltából egy új perspektívából is megnézhetjük azt, hogy mi történt. Maffei nézőként volt ott ezen a tragikus hétvégén, videofelvételt is készített, amelynek a szalagját nemrég találta meg a garázsában, amikor költözni készült. Külön érdekessége a történetének, hogy a garázsát korábban […]
Az Egy cserép virág helyett… című magyar dokumentumfilmet vetíti pénteken 19.20 órakor a közszolgálati sportcsatorna az 1994-ben tragikusan elhunyt Ayrton Senna Forma-1-es autóversenyző emlékére. Dobor Dezső egyórás filmje a brazil pilóta versenypályán töltött éveit mutatja be a profi pályafutást megelőző időszaktól egészen az 1994-es San Marinói Nagydíjig. A 34 évesen elhunyt autóversenyző életéről és végzetes […]