Több változás is lesz jövőre a Nissannál. A DAMS kivonulása mellett a McLaren révén lesz partnercsapatuk is, valamint teljes pilótacserét jelentettek be. A csapat bajnoka, Sébastien Buemi már korábban bejelentette távozását az Envision-Jaguarhoz. Helyére a várakozásoknak megfelelően Sacha Fenestraz érkezett, aki már Szöulban egy verseny erejéig bemutatkozhatott a Dragonnál a sérült Giovinazzi helyén. Mint kiderült, […]
Szöulban két versennyel fejeződik be a Formula E idei szezonja, de nem csak egy évnek, egy érának és rengeteg eddigi sikercsapatnak is vége szakad. Gen2 A leghangsúlyosabb az összes változás közül, hogy a négy évada bevezetett autóknak búcsút kell mondani. Így is szoros versenyeket láthattunk, voltak emlékezetes pillanatok és a sorozat is tovább terjeszkedett. Több […]
A Le Mans-i éjszaka végeztével egyre több hibát vétettek a versenyzők, mint a teljesen sötét körülmények között. Nicholas Jamin a Mulsanne egyenes végén koccolta le a gumifalat, de tovább tudott haladni. Az Alpine a forgalom miatt csúszott le a pályáról és kötött ki a pálya szélén, emiatt nem tudtak felzárkózni a többi Hypercarra. A GTE […]
Már az első körben baleset történt a Le Mans-i 24 óráson, több LMP2-es autó is érintett volt. Az első két óra elteltével pedig a Hypercar kategóriában is volt egy probléma. A DTM bajnok René Rast, az unitedes Will Owen és Sophia Flörsch volt érintett az első körös ütközésben. Kiesni ugyan egyik autó sem esett ki, […]
A Mercedes bejelentésével véglegessé vált, melyik 22 versenyző vesz majd részt a Formula E nyolcadik szezonjában. Három újonc, csapatváltások, és két nagy márka kivonulása után sok minden változott az elektromos sorozat világában. A héten lezajló teszttel új évad kezdődik. Mercedes-EQ Formula E Team A bejegyzés megtekintése az Instagramon Mercedes-EQ FE Team (@mercedeseqfe) által […]
Mihez kezdhet egy pilóta ha ott hagyja a Forma-1-et? Otthon kell ülnie és azon kell morfondíroznia, hogy mihez is kezdjen az életével? Esetleg új szériát kellene kipróbálnia, ha úgy érzi még nem jött el a végleges lezárás ideje? Vissza kellene inkább térnie? Fernando Alonso önszántából intett búcsút a száguldó cirkusznak 2018 végén. Az esélytelenség és […]
Bár a Nissan e.dams üléseire több korábbi F1-es versenyző is esélyes, végül BMW feltörekvő pilótája, Maximilian Günther mutatkozhat be a francia-japán csapat színeiben. Egyik fiatal sztárt a másikkal helyettesíti a Nissan Formula E csapata, Sébastien Buemi oldalán. A Mahindrához távozó brit helyére az Andretti németje érkezik, aki valószínűleg a BMW kivonulása miatt távozik a csapattól. […]
Ezen a hétvégén ismét a Le Mans-i 24 órás versenyé a főszerep. Az Alpine részt vesz a legendás versenyen, és nem hagyja ki az esemény kínálta lehetőségeket. A csapat több autóval is bemutatózik majd egy különleges felvonuláson, köztük a Forma-1-es autójukkal is. A bemutató során Fernando Alonso egy Alpine F1-es autóval fog felvonulni. A spanyol […]
Az Endurance világbajnokság második fordulójára már megérkezett a második tényleges hypercar márka, a Toyota mellett a Glickenhaus is rajthoz állt. Az amerikai márka az eredetileg tervezett két autó helyett csak egyet tudott elvinni Portugáliába, a 709-es számút. A legénység tagjai pedig Briscoe, Dumas és Westbrook voltak. A 8-as Toyota (Buemi, Hartley, Nakajima) a 8 órás […]