Bár Max Verstappen is hosszú negatív szériát szakított meg imolai győzelmével, a dobogó másik két fokán álló pilóták, Hamilton és Norris szintén egy régi eredményt adtak át a múltnak. Két brit a dobogón. Azt gondolnánk, nem történt olyan régen, hisz Hamilton évek óta dominál, mégis 2012 óta nem volt hasonlóra példa. Akkor a Kínai Nagydíj […]
Az izgalmas véghajrát hozó Bahreini Nagydíj nem csak a véleményes Hamilton-Verstappen incidens miatt vonul majd be a történelemkönyvekbe, hanem azért is, mert egy újabb jelentős F1-es rekord lett átadva a múltnak. Statisztikai áttekintő az év első futama után. Lewis Hamilton karrierje 96. győzelmét aratta az idénynyitón, viszont 2015 óta először tudta megnyerni a szezon első […]
Nico Rosberg a bajnoki cím megszerzése után mindenkit meglepve bejelentette visszavonulását, mine kután a Mercedesnek szereznie kellett egy pilótát, méghozzá hamar. Az ülésért Pascal Wehrein, illetve Valtteri Bottas volt harcban, melyet végül utóbbi kapott meg, több tapasztalata végett. (Az első rész itt megtekinthető.) 2019 Ferrari kudarcok, illetve Mercedes sikerek jellemezték az év első felét. Bottas […]
A 2020-as szezonban láthattunk pár szemet gyönyörködtető futamot, ami a rajongók fejében valószínűleg sokáig megmarad majd. Sajnos a futamok túlnyomó többségére ez nem volt jellemző. Kiszámítható, unalmas csaták folytak, legalábbis az élmezőnyben. Ez a számokban is tükröződik, hiszen relatíve kevés előzés történt. Ez nagyban köszönhető annak a leszorítóerőnek, amit az autók produkáltak tavaly. Mivel a […]
Lewis Hamilton sikerével ért véget az első Emilia Romagna Nagydíj, és ennek köszönhetően egy újabb rekordközeli mérföldkőhöz érkezett. Rajta kívül Verstappen és Stroll sorozata szolgáltat még érdekességet, illetve Ricciardo dobogós helyezései. A hatszoros világbajnok brit pilóta Imolában 45 kört töltött az élen, ezzel pedig átlépte az 5000 élen törtött kört F1-es pályafutása során, egész pontosan […]
Ugyan a vártnál később kezdődik majd meg a WTCR 2020-as idénye a Hungaroringen, a sorozat most összeszedte tavalyról a különböző statisztikai mutatók legjeit. Magyar szívnek különösen örömteli, hogy szinte majdnem az összes fontosabb egyéni mutatóban az éved bajnoka Michelisz Norbert volt az etalon. Legtöbb győzelem: Michelisz Norbert (5) Legtöbb dobogó: Michelisz Norbert és Esteban Guerrieri […]
Az Abu Dhabi Nagydíjjal véget ért a 2019-es Forma-1-es szezon. Ezzel pedig kialakult a végső bajnoki állás, amelyben olyan dolog történt, ami az elmúlt 69 évben még egyszer sem. Az F1 történetében most először fordult elő, hogy a pontverseny első tíz helyén záró pilóta, tíz különböző országból érkezett. A tabella élén a két Mercedes végzett, […]
A statisztikák és a népszerűséget mérő adatok világában élve már hozzászokhattunk ahhoz, hogy különféle listák alapján kategóriába sorolják híresebb embertársainkat. Színészek, énekesek, „celebek” vagyonát, éves fizetését vagy épp a szépségüket összehasonlító adatok szinte évente árasztják el a világhálót. Ez a sport világában is megtalálható, ám a hangsúly ebben az esetben inkább a piacképességen, az eladhatóságon […]
Az Azerbajdzsánban rendezett Forma-1-es futamnak ugyan még nem túl messzire nyúlik vissza a történelme, hiszen idén még csak a negyedik versenyt rendezik majd ott. Érdekesség, hogy bár a legelső azeri futam igazán unalmasra sikerült, az utána következők meglepően sok fordulatot és váratlan dobogós helyeket hoztak. Elég ha csak arra gondolunk, hogy 2017-ben Lance Stroll harmadik […]