back to top
KezdőlapFormula 1Új sárvédőket megy tesztelni a Ferrari, de belecsempészi saját fejlesztéseit is

Új sárvédőket megy tesztelni a Ferrari, de belecsempészi saját fejlesztéseit is

-

A sikertelennek nyilvánított első, 2023-as kísérlet után az FIA most a Ferrari segítségével folytatja a sárvédők tesztelését, amelyek vizes pályán kerülhetnének fel az F1-es autókra a jövőben.

A WWP (Wet Weather Project) névre keresztelt programba 2022-ben vágott bele az FIA azzal a céllal, hogy az autók kerekeire installált ideiglenes elemmel segítse az esőben való versenyzést. Az F1-nek régóta gondja van azzal, hogy az autók nehezen boldogulnak a pályán erősebb csapadék érkezése esetén, de nem az esőgumik hatékonysága, hanem az elöl haladó autók által felvert víz által lerontott látási viszonyok miatt. A vészharangokat a 2021-es Belga Nagydíj kongatta meg, amit egyetlen versenykörülmények között megtett kör nélkül intettek le, az új szabályrendszerrel érkező, szívóhatású autókkal pedig az eddigi tapasztalatok szerint csak fokozódott a probléma.

Kiderült, miért volt fennakadás az F1-es sárvédő tesztelésének folytatásával

2023-ban Silverstone-ban a Mercedes már tesztelte a sárvédők első verzióját – amit a tervek szerint csak esős körülmények mellett hordanának az autók –, de az FIA nem volt elégedett az eredményekkel.

Mint a szövetség együléses sorozatait igazgató Nikolasz Tombazisz elmondta, a feladat összetettebbnek bizonyult a vártnál, ugyanis nehéz megérteni az autók által felvert víz fizikáját, miután a vízpermet a kerekekről és a diffúzorból egyaránt érkezik. A szakértők között emellett egyetértés mutatkozik abban, hogy az autók hátsó részének 2022-es szabályok általi módosítása, ami a könnyebb követést és a „piszkos levegő” áramlásának csökkentését célozta meg, az autók által felvert vízmennyiség növekedéséhez is hozzájárult.

Már tavaly év végén kitűzték a következő tesztet idén májusra, és ez ezen a héten Fioranóban, ezúttal a Ferrari közreműködésével meg is valósul. Az FIA a sárvédő egy új változatával készül, ami a hátsó kerekek alsó részét fedné (ahogy alább látszik a formu1a.uno grafikáján), s a pálya fellocsolása mellett próbálják majd azt ki e hét csütörtökön, május 9-én.

Ehhez a teszthez egy korábbi modellt, alighanem a 2022-es F1-75-ös használja majd a csapat, az autón pedig a két állandó pilóta, Carlos Sainz és Charles Leclerc fognak osztozni.

Igen ám, de a Ferrari két napra jegyeztette be magát Fioranóba az olasz lap értesülései szerint, miközben a sárvédő tesztje csak csütörtökön zajlik majd. A csapat ott marad saját tesztpályáján másnap, május 10-én is, amikor pedig filmforgatási nap címszóval saját új fejlesztéseit fogja kipróbálni. Az ilyen álcaszerű teszteken már az aktuális évi autó használható, bár nem a versenyhétvégékre szánt gumikkal, valamint csak legfeljebb 200 km-es távon (ez idénre megduplázódott a korábbi években megszokotthoz képest), ám valamennyit mégis segítenek a csapatoknak abban, hogy begyűjtsék az első adatokat és impressziókat az új fejlesztések hatásáról.

Az új csomag, amit a csapat már a szezon elején beütemezett Imolára, az autó számos pontjához hozzányúl, melyek közül a leglátványosabb az oldalsó légbeömlők formájának megváltozása, további szűkülése lehet, amit a Red Bull idei modellje inspirált.

A Miami Nagydíjon a McLaren az ott bevetett saját fejlesztései révén volt képes a Red Bullnál is jobb versenytempóval győzelmet szerezni, amit követően Leclerc és Sainz sürgették csapatukat: nekik is hasonlóan méretes előrelépésre lesz szükségük az újításoktól, hogy visszatérhessenek a győzelemért folyó harcba.