back to top
KezdőlapFormula 1Szivattyúzás és jégeső után McLaren-elsőséggel indult a kanadai F1-es hétvége

Szivattyúzás és jégeső után McLaren-elsőséggel indult a kanadai F1-es hétvége

-

Lando Norris végzett az élen a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, de ennek gyakorlatilag semmi jelentősége nincs. A jégesővel és emiatt csúszással induló montreali hétvégén eddig az időjárás az úr.

Bő egy órával a Kanadai Nagydíj első szabadedzése előtt megérkezett az ítéletidő az addig napsütötte Montrealba és jégesővel árasztotta el a Circuit Gilles Villeneuve-öt. Ennek következményeként az első tréning csak papíron indult el, ami azt jelentette, hogy bár az óra pörgött, a bokszutcát nem nyitották meg, mert szivattyúzni kellett a vizet a pályáról.

Végül 21 perces késlekedés után jött a zöld jelzés, azaz a versenyzőknek 39 perce maradt. Elsőként az új motort kapó Lewis Hamilton hajtott ki a pályára, hogy a Mercedes leellenőrizze, minden rendben van az új egységgel. Miként a később érkező George Russell autóján, Hamilton W15-ösén is a régi első szárny volt fent, mert bár a monacói kellemetlenkedés után mindkét pilóta megkapta az elemet Kanadára, az esőben nem akarták kockára tenni annak épségét.

Hamilton hajtott ki elsőnek:

Érdekes volt látni, hogy az intermediate abroncsokon kihajtó Hamilton után a két Sauber, a két McLaren, a két Haas, a két Williams és az Esteban Ocont az első edzésen helyettesítő Jack Doohan is esőgumin kezdett, mivel a teljes versenyhétvégén csupán 5 intermediate és 2 esős szett áll a csapatok rendelkezésére, és a folytatásra is várható csapadék.

Mért kört ugyanakkor már egyik esőgumis versenyző sem ment a kék oldalfalú Pirellin, és inkább a bokszba hajtottak, hogy köztes esőgumira váltsanak. Ám alighogy ezt néhányan megtették, jöhetett egy újabb kényszerszünet, Csou Kuan-jü ugyanis a második félóra elején a falhoz csapta a Saubert az 5-ös kanyarban, amikor felúszott a vízen. Első ránézésre nagy kárt nem okozott, de a bal hátsó és bal első felfüggesztése is sérült, és kérdés, hogy a váltó megúszta-e.

A körözés 23 perccel a vége előtt folytatódott a folyamatosan száradó, helyenként így is tócsákkal tarkított gőzölgő aszfalton, amelyen máshol viszont már száraz foltok és száradó ideális ív jelent meg. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az idők folyamatosan javultak, de még 15 perccel az edzés leintése előtt is csak 11 versenyzőnek volt mért köre. A teljesen irreleváns tabella élén ekkor a két Ferrari állt a két RB előtt, majd következett Magnussen, Hamilton, Pérez, Russell, Gasly, Bottas és Verstappen.

Ahelyett, hogy egyre élénkült volna a forgalom a pályán, 10 perccel a vége előtt teljes csend telepedett rá, minden versenyző visszatért ugyanis a bokszba, mert bár a körülmények rohamosan javultak, a második szabadedzésre ismét esőt várnak, így abszurd módon azért nem mentek, hogy ne járják le a futófelületet az intermediate abroncsról.

6 perccel a leintés előtt Charles Leclerc gondolta úgy, hogy nem hagyja unatkozni a tömött lelátókon ülőket, és kihajtott lágy abroncsokon (az első edzés után egy slick szettet akkor is vissza kell adni, ha nem használták, így ezzel nincs értelme spórolni), majd Sainz, Verstappen, Norris, Pérez és a két Mercedes is követte a példáját. Igazán gyors körök helyett az első próbálkozások még óvatos tapogatózást és az intereseknél másodpercekkel lassabb időket hoztak.

Az utolsó pillanatokra azonban bemelegedtek a slickek (Valtteri Bottas azért bemutatott egy látványos megpördülést, Ricciardo pedig ugyanott átrongyolt egy hatalmas tócsán), így előbb Leclerc javított több mint 2 másodperce, majd végül Lando Norris zárta az élen a tréninget 1:24.435-tel. Mögé bő 3 tizeddel az ugyancsak javító Sainz ért oda, a harmadik helyre pedig a 0,871 másodperces hátránnyal záró Leclerc sorolt be. Az első tízben még Hamilton, Verstappen, Piastri, Gasly, Bottas, Pérez és Russell végzett.

Az első szabadedzés végeredménye: