back to top
KezdőlapFormula 1Soha nem látott dolog történt az Osztrák Nagydíj időmérőjén, de a végeredmény...

Soha nem látott dolog történt az Osztrák Nagydíj időmérőjén, de a végeredmény nem lepett meg senkit

-

Max Verstappen erődemonstrációt tartott az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén és ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót a versenyre. A kvalifikáció első szakasza pedig minden eddiginél szorosabb csatát hozott.

A sprintfutam lezárultával a legtöbb pilóta által a versenyhétvége igazán lényeginek tekintett része kezdődött meg Ausztriában a szombat délutáni időmérő edzéssel, amelyen már a vasárnapi nagydíj rajtsorrendje dőlt el. Itt már a szokásos egy órás időtartam állt a mezőny rendelkezésére, és már az első mért körök nagy izgalmakkal kecsegtettek a Q3-ra, hiszen mielőtt az első próbálkozásukat kicsit későbbre hagyó Mercedesek megérkeztek, másfél tizedmásodperc választotta el az első 6 helyezettet. Hamilton 6. helyre sorolásával ez már az első 7-re volt érvényes, George Russell azonban 1:05.614-gyel közel 3 tizedet adott az addig vezető Charles Leclerc-nek.

A második roham aztán mindent átírt, mert az addig használt gumin levők is új abroncsokat kaptak. Előbb Verstappen állt az élre – ő továbbra is használt gumin volt –, majd Carlos Sainz vette át a vezetést 1:05.263-mal, amivel 0,073 másodperccel előzte meg a hollandot. Ezzel az idővel a két McLaren sem tudott mit kezdeni: Piastri a 2., Norris a 4. helyre sorolt be. De nem mindegyik toppilóta képviseltette magát az élmezőnyben, Hamilton ugyanis egészen a 16. helyig csúszott vissza, az utolsó 5 percet így kieső helyről várhatta Stroll, Hülkenberg, Sargeant és Csou társaságában.

Nem is vártak sokat a Mercedesnél és 4 perccel az óra lejárta előtt mindkét versenyzőjüket kiküldték fényes lágy Pirelliken, hogy aztán a mezőny nagy része (csak az első három, azaz Sainz, Piastri és Verstappen nem jött újra) kövesse őket. Hamilton végül a 7. Russell pedig a 11. helyen ment tovább, míg a nagy menekülő Fernando Alonso lett a 15. pozícióban. A másik Aston Martinnal Lance Stroll a 17. helyen kiesett, így tovább folytatódik a silverstone-i istálló vesszőfutása, miként Sergio Pérezé is, hiszen a mexikói csak a 12. pozíciót kaparintotta meg.

Stroll mellett Albon (16.), Bottas (18.), Sargeant (19.) és Csou voltak a további kiesők, de a Sauber kínai pilótája is 8 tizeden belül volt Sainzhoz képest, ami minden idők legszorosabb Q1-ét eredményezte, mióta 2006-ban bevezették a három felvonásos formátumot.

A Q1 végeredménye:

Q2

A második szakasz elején a két Ferrari használt gumin kezdett, a többiek viszont újakon, Verstappen pedig odapörkölt egy 1:04.577-es időt, amihez senki hozzászagolni sem tudott. A legközelebb Russell került a hollandhoz, de 9 ezred híján ő is kapott 5 (!) tizedet. Két ezredre a Mercedestől Piastri sorolt be a harmadik helyre, majd jött Norris, Pérez, Hamilton, Ocon, Ricciardo, Cunoda és Hülkenberg az első tízben.

Hat perccel a vége előtt a top 10-en kívül szerénykedő Ferrarik is megjöttek friss abroncsokon, amivel Sainz a második időt autózta (hátránya így is 0,439 másodpercre rúgott), Leclerc viszont csak a 6. helyre ért oda. Verstappenre senkinek sem volt ellenszere.

A hajrá előtt Gasly, Cunoda, Hülkenberg, Magnussen és Alonso volt a sorrend a kiesőzónában, de Sainz kivételével mindenki jött még egyszer. Verstappen 1:04.469-re tovább forgatta a tőrt mindenkiben, és végül 0,547 másodperccel nyerte a Q2-t, amelynek végén Ricciardo, Gasly, Magnussen, Cunoda és Alonso búcsúzott ebben a sorrendben. Ricciardo mindössze 15 ezreddel csúszott le a továbbjutásról…

A Q2 végeredménye: 

Q3

A Q2-es teljesítménye alapján aligha voltak sokan, akik mertek volna Verstappen ellen fogadni az első helyezett kilétét illetően, a címvédő pedig bizonyította, hogy ennek nem is lett volna sok értelme. Rögtön elsőre 1:04.426-os időt ért el, azaz minimálisan jobbat, mint az előző szakaszban. Mögötte Norris (0,361), Russell (0,528), Leclerc (0,618), Piastri (0,622), Hamilton (0,687), Sainz (0,809), Pérez (1,078), Ocon (1,514) és Hülkenberg (1,578) volt a további sorrend, ami leginkább Pérezre nézve siralmas, hiszen egy ennyire rövid körön kapott ugyanolyan autóval több mint 1 másodpercet.

Verstappennek ilyen előnnyel már jönnie sem kellett volna még egyszer, de jött, és 1:04.314-re javítva biztosította be a rajtelsőséget. Mögötte Piastri időlegesen átugrotta Norrist, de utóbbi aztán visszavette a második helyet, és 0,404 másodperces hátránnyal végzett Verstappen mögött. Mivel Piastri körét ezután pályaszélesítés miatt törölték, a 4. helyet megkaparintó George Russell lett végül a harmadik, míg mögötte Sainz, Hamilton, Leclerc, Piastri, Pérez, Hülkenberg és Ocon zárt. Péreznek sikerült faragnia a Verstappennel szembeni hátrányán, de így is 0,888 másodpercet kapott, míg Leclerc kettőt is hibázott az utolsó körében, a másodikkal pedig már kukázta is azt, mivel az utolsó előtti kanyarban átugratott a pálya melletti kavicsos sávon, majd kicsit füvet is nyírt.

Az Osztrák Nagydíj időmérő edzésének végeredménye: