back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen nem fog megváltozni, Norrisnak meg kell tanulnia, hogyan harcoljon vele

Verstappen nem fog megváltozni, Norrisnak meg kell tanulnia, hogyan harcoljon vele

-

Christian Horner a legutóbbi kemény védekezésére reagálva kijelentette, hogy Max Verstappen nem fog megváltozni. Lando Norris alaposabban feltérképezi riválisa szokásait.

A két versenyző az elmúlt napokban már váltott néhány üzenetet, és a tervek szerint a Brit Nagydíj előtt személyesen is leülnek átbeszélni az Osztrák Nagydíj hajrájában bekövetkezett ütközésüket, amely előtt mindkettejük oldalán voltak kifogásolható megmozdulások.

Verstappen híresen kemény kézzel védi a pozícióját, már karrierje első éveiben is felbosszantott több klasszist a manővereivel, és Norris is hevesen reklamált, amiért szerinte vetélytársa a féktávon váltott irányt Ausztriában az 1. helyet védve. A McLaren versenyzője elismerte, hogy a háromszoros világbajnoki elleni küzdelem speciálist hozzáállást igényel a részéről.

„Muszáj lesz külön készülnöm rá. Megnézem, a korábbi versenyeken mit csinált, megpróbálom kiismerni – nyilatkozta a BBC-nek. – Készen kell állni arra, hogy ugyanazt adjam neki, mint amit ő ad másoknak. Ilyen egyszerű.”

„Ezzel már azelőtt tisztában voltam, hogy felvettem vele a harcot. Tudtam, hogy ez lesz az egyik legkeményebb, hogy nem lesz egyszerű. És nem is akarnám, hogy egyszerű legyen. Imádtam, idegőrlő, izgalmas volt, még nekem is a kocsiban. Kitágult a pupillám, imádtam. Noha szerettem volna, hogy kicsit könnyebb legyen, pont ezért csinálom azt, amit csinálok.”

Visszatért a gyilkos Verstappen, vagy igazából soha nem is ment el?

Az ütközésért Verstappent vonták felelősségre a felügyelők, de így is a holland járt jobban, mert a kieső Norrisszal ellentétben pontokat gyűjtött és növelte az előnyét a bajnokságban. A Red Bull csapatfőnöke, Horner rávilágított, hogy pilótája ilyen marad, amíg világ a világ.

„Tudtommal már beszéltek, és szerintem nincs zűr. Max egész biztosan nem fog megváltozni – mondta a Sky Sportsnak. – Lando most tanulja, hogyan versenyezzen Max ellen, most tapasztalja ki. Óhatatlanul lesznek újabb szoros csatáik, mivel az autók közötti különbség nagyon csekély. Max kemény versenyző, bizonyára az egyik legkeményebb a pályán. Mindenki tudja, hogy mindent be fog vetni.”

Horner hozzátette, hogy már versenyek óta kiélezett csatát vív Norris és Verstappen, amiben kódolva volt, hogy valamikor beüt a krach. A McLarent irányító Andrea Stella azon véleményéről is megkérdezték, hogy a felügyelők Verstappennel korábban kesztyűs kézzel bántak, és 2021-ben kellett volna jobban megfegyelmezni, hogy leszokjon a túl kemény manőverekről.

„2021-ben megbüntették a szabálytalanságokért, ahogy Lewist is, aki szintén keményen versenyzett abban az évben. Szerintem helytelen így megbélyegezni egy pilótát. Tudom, hogy a pillanat hevében bosszús volt Andrea, de ilyen a kemény versenyzés. Michael Schumacherrel együtt dolgozott [a Ferrarinál] sok éven keresztül, ezt mindenkinél jobban tudhatná” – mondta Horner.

Schumacherről készült fotókkal zsarolta a családot egy diszkó kidobója – elkapták