back to top
KezdőlapFormula 1Az egyik leghíresebb nyuszi kerül fel a Williams autóira Monacóban

Az egyik leghíresebb nyuszi kerül fel a Williams autóira Monacóban

-

Miközben a McLaren a monacói festésével Ayrton Senna előtt tiszteleg, a Williams egy kevesebb érzelmi, de jóval nagyobb elektromos töltésű, és Sennához mérhető ismertségű figurát helyez fel az autójára a hétvégén: a Duracell Nyuszit!

A Williams 2022-ben lépett partnerségre a Duracell-lel, aminek vizuálisan a legfeltűnőbb jele, hogy tavaly óta az autóik felső légbeömlőit festették át úgy, mintha az egy ceruzaelem lenne.

A Monacói Nagydíjra ez kap egy rózsaszín kiegészítést, hiszen az elem mögött a légbeömlőn megjelenik Supermanként repülve (egy a hátára erősített újabb elem által hajtva) a cég arculatának védjegyévé vált izmos nyuszi is.

Williams Duracell
Fotó: Williams

A csapat közlése szerint a nyúl F1-es debütálása egyetlen futamra szól, a két hét múlva esedékes Kanadai Nagydíjra már lekerül az autókról. Felfestésének pedig nemcsak a szezon legkülönlegesebb hétvégéje, hanem a cég és az istálló új közös reklámfilmje is apropót szolgáltat. Bár hivatalosan még nem mutatták be, de a YouTube-ra a napokban felkerült egy reklámfilm, amelyben a Duracell Nyuszi edz, szimulátort vezet és a szélcsatornába is beáll, majd teljesen feltöltődve bepattan a Williams FW46-ba, és elszáguld vele egy villanyfénnyel kivilágított pályán.