back to top
KezdőlapRookiesKrózser Menyhért: Jó formában az Eb-szezonnyitón

Krózser Menyhért: Jó formában az Eb-szezonnyitón

-

Jó formában érkezett Krózser Menyhért a KZ2-es FIA gokart Európa-bajnokság első hétvégéjére a spanyol Motorland Aragónra.

Annak ellenére, hogy még sohasem versenyzett ezen a pályán gyorsan alkalmazkodott. Jól rajtol, noha többnyire külső ívről indult, mindig meg tudta őrizni a rajtpozícióját. Az eredményei kiegyensúlyozottak voltak, de a technikából valami hiányzott az igazán jó eredmény eléréséhez.

„Jó formában voltam és elégedett vagyok a teljesítményemmel – mondta a máskor többnyire önkritikus Krózser Menyhért. – A technika azonban nem állt össze, bármit csináltunk, több tized hátrányban voltunk.

Aragónban most versenyeztem először. A pálya tetszett, széles, technikás, kifejezetten élvezetes. Gyorsan megtanultam, és az eredményeim is szinte egész hétvégén nagyon egyenletesek voltak. A csapat több dolgot is megpróbált, de nem jutottunk előbbre.

-Hirdetés-

A rajtjaim jók voltak, szinte mindig kívülről indultam, ami ezen a pályán nagy hátrány, hiszen két jobbossal kezdődik, és ha nem tudsz besorolni, akkor több pozíciót is veszíthetsz. Én mindig megőriztem a pozíciómat.

Az időmérőn és az első négy előfutamon végig egyenletes szintet hoztam. Az utolsó előfutam esős volt, gondoltam, hogy itt kevésbé számít a műszaki hátrány és egy kicsit kockáztattam, lila szektorom volt, a hétvége során először, de egy picivel többet kockáztattam, mint kellett volna és megforogtam. Ez volt az egyetlen hibám.

Az elődöntő jobban alakult, itt sokat tudtam előzni, de a döntőbe jutáshoz erősebb előfutamok kellettek volna. A csapat sem értette, miért voltunk ekkora tempóhátrányban. Bármit próbáltunk, ugyanannyi volt a lemaradásunk.

Az eredménnyel nyilván nem vagyok elégedett, de úgy érzem, hogy amit lehetett, kihoztam a hétvégéből. Versenyzői pályafutásom során most vagyok a legjobb formámban, nagyon szeretnék már egy olyan versenyt, amikor csak rajtam múlik az eredmény, és megmutathatom a tudásomat.

Most egy hosszabb szünet következik és a nyár végén folytatódik az Eb Val Vibratában. Én már most készen állok.”

- Hirdetés -