Több piros zászlós megszakítást is hozott az IndyCar idei kilencedik versenye, a Bommarito Automotive Group 500, amelyet végül nagy csatában Josef Newgarden nyert meg.

A World Wide Technology Raceway-en Phoenix és Indianapolis után az idén harmadszor csapott össze oválpályán a mezőny. A pole-t a bajnoki pontversenyt vezető Álex Palou szerezte meg David Malukas és Kyle Kirkwood előtt, majd a villanyfényes futam rajtját is remekül kapta el, mögötte Malukas maradt a második helyen. Palou az első 30 körben nem is engedte ki a vezetést a kezéből és magabiztosan tartotta maga mögött a Penske versenyzőjét, aki mögé a testvérautóban Newgarden zárkózott fel a harmadik pozícióba.

Mögöttük a 12. helyről induló Marcus Ericssont volt érdemes figyelni, a svéd ugyanis folyamatosan lépdelt előre és a 20. körben már a legjobb ötben autózott, majd a 45. körben megelőzte Newgardent, két körrel később pedig a lekörözött Sting Ray Robb hathatós segítségével átvette a vezetést Paloutól.

Ericsson előzése Palou ellen:

Az első kiállások után Ericsson, Newgarden, Palou volt a sorrend az első három helyen, a spanyol versenyző pedig nem sokkal később majdnem kiesett, amikor összeért a lekörözött Nolan Siegellel. A kontakt a McLaren pilótáját az egyes kanyar falába lökte, Palou azonban sértetlenül továbbment, ráadásul megúszta büntetés nélkül az esetet. Az újraindítás után Ericsson és Newgarden is összeért, de egyikük sem járt pórul.

Palou és Siegel összeérése:

A 260 körös futam második feléhez közeledve kezdtek még jobban felélénkülni az események: előbb Graham Rahal esett ki, miután a 4-es kanyarban falhoz csapta az autóját; majd a sárga zászlós fázis alatt Kyffin Simpson Hondájából kifogyott az üzemanyag, a Chip Ganassi Racing versenyzője így kénytelen volt leparkolni azt a 3-as kanyarban; végül pedig a 137. körben eső miatt félbeszakították a versenyt.

Rahal kiesése:

A kényszerszünet 38 percen át tartott, majd Ericsson vezetésével folytatódott a küzdelem, de a 200. körben jött az újabb piros, mivel ismét elkezdett szemerkélni. Ez a megszakítás csak 14 percesre nyúlt, majd immár Scott Dixon vezette fel a mezőnyt, de egy nem tervezett kiállást kellett közbeiktatnia, így Palou vette át az első helyet. Ekkor azonban a spanyol kis híján hasonlóan járt, mint Simpson, ugyanis az ő autójából is kifogyott a benzin, de mivel már a bokszutcában haladt, amikor ez megtörtént, valahogy el tudott evickélni a szerelőiig, viszont rengeteg időt veszített.

Palou autójából kifogy az üzemanyag:

A hajrára a Newgarden, Rasmussen, Ericsson, Veekay sorrendben vágott neki az eleje, hogy aztán Rasmussen és Newgarden parázs csatába kezdjenek az első helyért. A többszöri oda-vissza előzés után Newgarden jött ki győztesen a párharcból, Rasmussent pedig 35 körrel a vége előtt Ericsson is megelőzte. Ekkor következett a verseny utolsó sárga zászlós fázisa (Caio Collet autója füstölt el), a 26 körrel a vége előtt megejtett újraindítást követően pedig már nem változott a versenyt vezető pilóta kiléte – Newgarden végig maga mögött tartotta az őt szorongató Ericssont és megnyerte a versenyt. A harmadik helyen Rasmussen végzett.

Newgarden és Rasmussen győzelemről döntő csatája:

Newgarden ezzel idei második győzelmét alatta (az elsőt szintén egy rövid oválon, Phoenix-ben érte el), a pontversenyben pedig feljött a 6. helyre. Az összetettet továbbra is a végül csak a 17. helyen, Mick Schumacher mögött célba érő Palou vezeti. A verseny részletes eredményei ITT érhetők el.