Noha a megjelent közlemények alapján azt gondolhatnánk, Alex Palou és a McLaren pere baráti egymásra borulással ért véget, valójában a négyszeres IndyCar-bajnok és főnöke alighanem csak az egyezségben foglaltaknak tett eleget, miközben így is rengeteget kell fizessenek.
Miként arról korábban mi is beszámoltunk, januárban az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága több mint 12 millió dollár kártérítést (jogi költségekkel együtt több mint 20 millió) ítélt meg a McLarennek a négyszeres IndyCar-bajnok Alex Palou szerződésszegése nyomán elmaradt bevételek miatt. A Chip Ganass Racing spanyol versenyzője – akiért a Ganassi kártalanítási garanciát vállalt – ugyanis még 2022-ben megegyezett a McLarennel, hogy csatlakozik az IndyCar-csapatukhoz, illetve az F1-es istálló teszt- és tartalékpilótája lesz, ám végül úgy döntött, marad a Ganassinál.
Pénteken azonban mindkét IndyCar-csapat és Palou is közleményt adott ki, a 28 esztendős címvédő pedig lényegében bocsánatot kért. „Az elmúlt néhány hónapban volt időm átgondolni, mi is történt ebben a rendkívül nehéz időszakban, és szeretnék közvetlenül beszélni róla. Először is szeretném elismerni mind Zak Brown [a McLaren Racing vezérigazgatója], mind Chip Ganassi szerepét. Mindketten nehéz helyzetbe kerültek, és sajnálom, hogy ennek a közepén álltam. Emellett januárban egy brit bíró a McLaren Racing javára döntött az IndyCar-szerződésszegésemmel kapcsolatban. Tiszteletben tartom ezt a döntést” – olvashatók Palou szavai a közleményben.

„Azt is elismerem, hogy a 2023-as nyár eseményeit lehetett volna másképp kezelni – folytatta a négyszeres bajnok. – Bár ennek nagy része nem ismert a nyilvánosság előtt, akkoriban több irányba húztak, és nem a megfelelő emberek vettek körül, akik – úgy gondolom – nem az én érdekeimet tartották szem előtt. Úgy érzem, akkoriban rossz tanácsokat kaptam, vagy egyáltalán nem kaptam tanácsot. Utólag visszagondolva, ha közvetlenül felvettem volna a kapcsolatot Zakkal, talán másként alakultak volna a dolgok. A McLaren és Zak sokféleképpen támogattak engem, minden kötelezettségüket teljesítették, sőt azon túl is mentek, és mindent betartottak, amit a szerződéseikben vállaltak. A McLaren soha nem vezetett félre, és nagy tisztelettel vagyok a szervezetük iránt.”
„Szeretnék köszönetet mondani Chipnek, a csapattársaimnak és mindenkinek a Chip Ganassi Racingnél az elkötelezettségükért és támogatásukért a teljes folyamat során. Nagyon sokat tanultam ebből a tapasztalatból. Örülök, hogy az ügy most rendeződött, és szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult a békés lezáráshoz. Mostantól teljes mértékben arra koncentrálok, hogy továbblépjek, és hogy két nagyszerű, mélyen tisztelt szervezet kizárólag a versenypályán mérje össze erejét” – zárta sorait Palou.
Chip Ganassi a maga közleményében köszönetett mondott Brownnak, hogy lehetőséget adott az ügy lezárására, egyúttal figyelmeztette Palout, mondván „remélem, Alex megtanulta, milyen fontos, hogy jó emberek vegyék körül – ez most már így van –, és hogy a 2023-as események soha ne ismétlődjenek meg”. Brown eközben megkönnyebbülésének adott hangot, hogy sikerült rendezni az ügyet.
Ettől még fizetni kell, és sokat
Noha a megállapodás részletei nem nyilvánosak, a The Race úgy értesült, hogy a McLaren a bíróság által megítélt összeg jelentős részéhez és a jogi költségek kifizetéséhez is ragaszkodik, ami azt jelenti, hogy Ganassinak 10 millió dollárt meghaladó összeget így is fizetnie kell, miközben Palou és Ganassi közleményének hangvétele azt a benyomást kelti, hogy ez is a megállapodás része volt.
A The Race szerint – noha sikeres IndyCar-csapatról van szó – a Ganassi nemhogy több mint 20, de több mint 10 millió dollárt sem tud csak úgy előteremteni, és valószínűleg külső segítséget kell igénybe vennie, vagy más módon kell pénzhez jutnia. Ugyanakkor az összeget tulajdonképpen csak kölcsönadja Palounak.

Ugyanis a spanyol pilóta már a bíróságon elismerte, hogy csökkentett alapfizetést kap, és utalt rá, hogy ez a jövőben is így maradhat, így valószínű, hogy a Ganassitól kapott fedező kártalanításért cserébe több éves, csökkentett alapösszegű szerződést írt alá, azaz a csapat a következő évek során részben vagy egészben visszanyerheti a most kifizetendő összeget, miután nem a piaci értékének megfelelő összeget fizet Palounak.
Hogy ez a jövőben feszültséget szül-e a felek között, az majd elválik, de semmiképpen sem ideális ilyen viszonyban fenntartani egy partnerséget – még akkor sem, ha az autósport történetének egyik legsikeresebb együttműködéséről van is szó –, hiszen Ganassi a szerződésszegések után joggal kételkedhet a rá anyagi terhet rovó Palou megbízhatóságában, utóbbiban pedig maradhat keserűség azért, mert anyagi oldalról pályafutása legsikeresebb éveinek nem tudja learatni a gyümölcsét. Mindezek ellenére az IndyCar vasárnap rajtoló 2026-os szezonjának legfőbb esélyese továbbra is Palou, így senki ne lepődjön meg, ha ő és a Ganassi rövidesen győzelmekkel feledteti az egész ügyet.
