back to top
KezdőlapFormula 1A Haas csapat bízik új partnerében

A Haas csapat bízik új partnerében

-

A Haas főnöke, Günther Steiner megvédte a csapat új névadó szponzori megállapodását a Rich Energy-vel, véleménye szerint a szerződés a szorgalmuknak köszönhető.

A Rich Energy korábban szerette volna megvenni a Force Indiát, majd a vezérigazgató, Wlliam Storey a Haason kívül a Williamsszel és a McLarennel is beszélt. Végül azonban a Haas támogatója lett a márka, olyannyira, hogy jövőre a Haas autóinak megjelenése is a Rich Energyhez igazodik majd.

Sokan kételkednek benne, hogy ez a cég alkalmas arra, hogy befektessen az F1-ben.

„Nyilvánvalóan megtettük, amit meg kellett tennünk, és a jogi tanácsadóink is elégedettek.”

A megállapodáson sokak azért is meglepődtek, mert a csapattulajdonos Gene Haas jól látható helyen promótálta az autókon szerszámgépekkel foglalkozó vállalatát.

„Már három éve vagyunk az F1-ben, már elég jól megalapoztuk a Haas F1 nevet, szerintem ezzel mindenki egyetért.” – mondta Steiner.

„Ha jön egy partner, aki kellően együttműködő, hogy csináljunk valamit együtt és lehetőséget kínál, akkor miért ne? Szerintem ez segíteni fogja a csapatot.”

A csapat mérete azonban nem fog változni.

„Még ha több embert is foglalkoztatunk, továbbra is ugyanazok az elveink, hatékonyak akarunk lenni. Jó alapokon állunk. Szerintem megmutattuk, hogy az üzleti modellünk elég jól működik. Nem tökéletes minden szempontból, de tudunk rajta javítani és növekedni akarunk azokon a területeken, melyeken gyengék vagyunk.”