back to top
KezdőlapFormula 1A Red Bull benzinszállítója segíti a Honda fejlődését

A Red Bull benzinszállítója segíti a Honda fejlődését

-

A vártnál is nagyobb lehet a Honda 2019-es előrelépése a Red Bull üzemanyag-beszállítója, az ExxonMobil szinte tökéletes fejlesztéseinek köszönhetően.

A Honda idei fejlesztéseinek láttán a Red Bullnál optimista hangulat uralkodik az elérhető 2019-es eredményeket illetően.A japán mérnökök további segítséget kapnak az ExxonMobil részéről, akik nemrég elárulták, idén sokkal jobban állnak tervezés terén, mint tavaly ilyenkor. A hibridérában minden eddiginél fontosabbá vált, hogy az üzemanyag-szállítók és a motorgyártók szorosan együtt dolgozzanak, a Honda és az Exxon – mint a Red Bull kizárólagos partnerei – előtt pedig minden lehetőség adott ennek maximalizálására.

„Amikor tavaly bejelentették a Honda és a Toro Rosso együttműködését, rövid idő alatt kellett felkészülnünk a barcelonai téli tesztekre” – magyarázta David Tsurusaki, az ExxonMobil globális motorsportért felelős technológiai igazgatója. „Egy év folyamatos változás, módosítás és tesztelést követően azonban már egy ideje 2019-re tudtunk koncentrálni, ahogyan az optimális. A szezon alatt nem jó, ha csak az adott évi fejlesztésekre és előkészületekre fókuszálsz, majd év végén elkezdesz 2019-en dolgozni – ez utóbbit jóval korábban el kell kezdeni. Volt lehetőségünk összeszokni a hondás srácokkal, belefogtunk az egyhengeres tesztelésbe és már a teljes V6-os megbízhatóságán dolgozunk – pontosan ott tartunk, ahol akartunk. Nagyon izgatottak vagyunk; jó pozícióból várjuk 2019-et és úgy véljük, készen állnak a megfelelő üzemanyagok és kenőolajak.”

A gyári státusz egyben azt is jelenti, hogy a fejlesztések az eddiginél gyorsabb ütemben követhetik egymást.

„Nem mondanám hatalmas előnynek, de hasznunkra válik majd, hogy nem kell másokkal harcolnunk a minél több tesztelési időért” – ismerte el Tsurusaki. „A korábbi motorgyártók esetében nem feltétlen mi jelentettük a prioritást, amikor tesztelésre került sor, míg jelenleg nem csak hogy prioritást élvezünk, hanem egyedül vagyunk – a lehető legjobb helyzet. Az év első felében lehetett néhány megjegyzést olvasni a legjobb üzemanyag- és olajszállítási stratégiákról; annyi igaz volt, hogy ha egy gyártóra egy benzinszállító jut, azzal csökkenni fog a tesztelésre fordítandó idő. Már látjuk is az eredményét a gyors visszajelzéseknek, amint megkapjuk az adatokat, máris tudunk módosításokat eszközölni. Hónapok helyett mindössze hetekről beszélünk, aminek nagy kihatása lehet a teljesítményre.”