back to top
KezdőlapFormula 1Fontos változás történt a Renault élén

Fontos változás történt a Renault élén

-

Új elnöke lesz a Renault Sportnak, ugyanis az eddigi vezető Jerome Stoll helyét 2019 január 1.-jétől Thierry Koskas fogja átvenni.

A Renault egy rövid közleménybe tudatta, hogy Koskas lesz az újévtől a Renault Sport Racing elnöke, akinek az lesz a célja, hogy a Renault újra a legsikeresebbé tegye és a Forma-1 által növelje a márka értékét világszerte.

Koskas 2016-ban a Renault eladási és marketing részlegének alelnöke és a vállalat végrehajtó bizottságának tagja lett. A franciáknál egyébként már 1997 óta dolgozik.

Stoll pedig már 1980 óta a franciák alkalmazottja és 2016 óta vezette a Renault Sport Racinget, jövőre pedig már 65 esztendős lesz.

A Forma-1-es csapat jelenleg a negyedik helyet foglalj el a konstruktőri bajnokságban, ami 2016-os, gyári visszatérésük óta a legjobb eredményük. 2016-ban a tizenegy csapatból kilencedikek lettek, tavaly előrelépve a hatodikak, idén pedig már a középmezőny elején találták magukat.

A Renault kezdeti, ötéves célkitűzésében az szerepelt, hogy 2020-ra már futamgyőzelmeket szerezzenek. A franciák idei évnek nem örülhetnek felhőtlenül, hiszen a fejlesztési versenyben kicsit lemaradtak, és az év végére a Haas komolyan a nyakukra ért.

A csapat előkelő helyezését az is nagyan segítette, hogy a Force India pontjait szezonközben lenullázták pénzügyi gondok miatt.

Ami pedig a motorkérdést illeti, továbbra sem tudnak felzárkózni a Ferrari és a Mercedesre, és helyenként úgy tűnt, hogy a Honda is túlnőtte őket. Ám Cyril Abiteboul kijelentette, hogy 2019-re teljesen új alapokra helyezik az erőforrásukat, szintén komoly erősítés lesz nekik az ex-FIA szakember Marcin Budkowski is.