back to top
KezdőlapFormula 1Magyarázkodni kényszerült Hamilton

Magyarázkodni kényszerült Hamilton

-

Lewis Hamilton egy BBC-nek adott interjújában mondta azt, hogy zavarodottan érezte magát a 2011 és 2013 között megrendezett Indiai Nagydíj hétvégéin.

„Már az F1-es futam előtt voltam egy versenyen Indiában, ami nagyon furcsa volt, hiszen India szegény ország, mi pedig felépítettünk egy csillogó eseményt a semmi közepén. Nagyon zavarodottan éreztem magam, amikor kimentünk a nagydíjhétvégére” – mondta az ötszörös világbajnok versenyző.

Hamiltont a közösségi médiában találták meg nyilatkozata miatt, elsősorban a szegény szó miatt kellett magyarázatot adnia.

„Észrevettem, hogy néhányaknak rosszul esett az Indiáról alkotott véleményem” – írta Hamilton.

„Először is, India a világ egyik legcsodálatosabb helye, hihetetlen kultúrával rendelkezik. Minden alkalommal nagyszerűen éreztem magam Indiában, amely a leggyorsabban fejlődő gazdasággal rendelkezik és folyamatosan csökken a szegénység.”

„Korábban arra utaltam, hogy furcsa érzés volt hajléktalan emberek mellett elmenni, majd megérkezni egy környékre, ahol a pénz nem jelent problémát.”

„Több száz milliót költöttek a pályára, amelyet jelenleg nem is használnak. Ezt a pénzt iskolák vagy rászorulók ellátását célzó intézmény felépítésére is fel lehetett volna használni. Amikor ott versenyeztünk, senki nem jött ki a pályára, mert túl drága volt nekik vagy nem érdeklődtek a sport iránt. Mindezek ellenére találkoztam néhány csodálatos indiai szurkolóval” – tette hozzá.