back to top
KezdőlapFormula 1Alonso továbbra sem zárja ki a 2020-as visszatérés lehetőségét

Alonso továbbra sem zárja ki a 2020-as visszatérés lehetőségét

-

Fernando Alonso még augusztusban jelentette be, hogy 2019-ben nem veszt részt a Forma-1-ben, ám továbbra is lehetőségei között szerepel a száguldó cirkuszba való visszatérés 2020-ban.

A spanyol versenyző jövőre ismét indul az Indy500-on, teljesíti a WEC szuperszezonját, valamint ott lesz a Daytona-i 24 óráson.

Sokan úgy gondolták, hogy a kétszeres világbajnok teljes szezont teljesít majd az IndyCarban, ám erre jövőre biztosan nem fog sor kerülni.

„Tizenhét verseny Amerikában, valamint nagyon sokat kellene tanulnom. 2019 valószínűleg nem a legjobb időpont erre” – mondta Alonso.

„Fel kell töltenem az akkumulátoraimat, és 2020-ban már előfordulhat, hogy teljes szezont megyek az Indyben vagy a Forma-1-ben, esetleg egyéb bajnokságban.”

Alonso azt is elárulta, van még bejelenti valója a következő szezonnal kapcsolatban.

„Szembenézek még néhány kihívással 2019-ben a Indy500-on kívül. Ezt jövőre fogjuk bejelenteni, esetleg karácsony környékén.”

„Tanulmányozom a versenynaptárat, és megnézem, hogy mik a lehetőségek. A Forma-1 nélkül több időm lesz, de a szabadidőmre is gondolni akarok” – tette hozzá.