back to top
KezdőlapFormula 1Melyik visszatérésnek örültél a legjobban?

Melyik visszatérésnek örültél a legjobban?

-

Robert Kubica 2011 elején kis híján halálos rali balesetet szenvedett. Tragédia végül nem történt szerencsére, azonban jobb alkarját gyakorlatilag vissza kellett varrni. Ez gyakorlatilag kerékbetörte F1-es karrierjét, pedig szép jövő várt rá.

Mára azonban a lengyel versenyző felépült, olyannyira, hogy 2019-re szerződést kapott a Williamstől, tehát visszatér a Forma-1-es mezőnybe.

Több komoly visszatérésnek lehettünk már tanúi, noha ezek többsége szimpla visszavonulás volt, mely után az adott versenyző mégis visszatért az F1-be.

Niki Lauda 1979-ben vonult vissza, de 1982-ben visszatért.

Alain Jones 1981-ben jelentette be visszavonulását végül 1985-ben tért vissza.

Nigel Mansell 1990-ben jelentette be visszavonulását, mégis ott volt végül az 1991-es mezőnyben.

Michael Schumacher 2006 végén jelentette be, hogy visszavonul, míg nem 2010-ben visszatért.

Kimi Räikkönen 2009 végén távozott a Forma-1-ben, de 2012-ben visszatért, azóta is a mezőny tagja, sőt biztosan az is marad 2020 végéig.

Felipe Massa 2016 végén jelentette be, hogy visszavonul, végül azonban a Williams visszahívta őt 2017-re, miután Valtteri Bottas hirtelen lehetőséget kapott a Mercedestől (Nico Rosberg váratlan visszavonulása okán), így a Williamsnek gyorsan pótolnia kellett őt.

Kubica esete némileg más, mivel ő kényszerből „vonult vissza”, azonban ő hagyta ki a legtöbb időt, visszatérése előtt.

Az alábbiak közül ki visszatérése volt/lesz a legjobb az F1 történetében

  • Kimi Räikkönen (42%, 40 Votes)
  • Robert Kubica (28%, 27 Votes)
  • Michael Schumacher (25%, 24 Votes)
  • Niki Lauda (4%, 4 Votes)
  • Nigel Mansell (1%, 1 Votes)
  • Alan Jones (0%, 0 Votes)

Total Voters: 96

Betöltés ... Betöltés ...