back to top
KezdőlapFormula 1A OnePlus a McLaren új partnere

A OnePlus a McLaren új partnere

-

Arról már beszámoltunk, hogy a OnePlus egyedi, mclarenes okostelefonnal rukkol elő, utána pedig napvilágot látott az is, hogy a kínai márka lett a brit csapat új partnere.

Együttműködésük első lépéseként 2018 december 11-én a McLaren Technology Centreben bemutató eseményt tartanak „Salute to Speed” néven.

A McLaren és a OnePlus a gyorsaságot nevezte meg közös pontnak.

A prémium okostelefon márka következetesen törekszik a készülékek gyorsaságának fokozására, hogy a játékok és alkalmazások villámgyorsan működjenek, akadozás nélkül.

A OnePlus Fast Charge technológia pedig magasra tette a lécet a gyors töltésmegoldások, és a szupergyors képernyő feloldás kapcsán.

„A McLaren és a OnePlus hasonló módon születtek: egy nagy álommal, hogy valami különlegeset hozzanak létre.” – mondta Pete Lau, a OnePlus vezérigazgatója.

„A OnePlus márka egyet jelent a sebességgel és erővel, két olyan értékkel, melyekre a McLaren is törekszik minden autó építésekor.” – mondta Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.

A partnerkapcsolat további részleteit a decemberi eseményen ismertetik majd.