back to top
KezdőlapExtraSzeptemberben jön Fernando Alonso önéletrajzi könyve?

Szeptemberben jön Fernando Alonso önéletrajzi könyve?

-

A Forma-1-es versenyzők, személyiségek nagyon belejöttek a könyv írásba, vagy íratásba. Persze ez nem panasz, sőt. Az utóbbi időben könyvet jelentetett meg többek között Adrian Newey, Damon Hill, Mark Webber, Jenson Button, és Kimi Räikkönen is. Utóbbi kettő magyar nyelven is megjelent.

Pletykálták már korábban, hogy hamarosan Fernando Alonso is csatlakozhat ehhez a könyves társasághoz, de aztán elült a történet.

Az Abu Dhabi Nagydíjon azonban a spanyol versenyző a csütörtöki sajtótájékoztatón megemlítette, hogy jövőre érkezik a könyve.
Valójában Lewis Hamiltont kérdezték, hogy nem tervez-e könyvet kiadni? Miután a brit versenyző közölte, hogy jelenleg nem tervez ilyet, Alonsohoz fordult, hogy úgy tudja, neki viszont lesz könyve…

„Igen, fogok (könyvet kiadni), jövőre.” – mondta Alonso.

Zárójelben jegyezzük meg, hogy Lewis Hamiltonnak is van könyve, bár az már több, mint 10 éves. Az immáron ötszörös világbajnok F1-es karrierének egészen az elején állt elő könyvvel, mely magyar nyelven is megjelent „Az én történetem” címmel.

Utánanéztünk hát, hogy is áll Fernando Alonso önéletrajzi könyve. Némi internetes kutatás után annyi információt tudtunk meg róla, hogy várhatóan 2019 szeptember 1-jén jelenik majd meg angol nyelven a 320 oldalas könyv, a Pan MacMillan kiadó jóvoltából..

Annyit mindenképp megígérünk, hogy ha több információnk lesz az Alonso-könyvről, netán arról, hogy lesz-e magyar kiadás, mindenképp közöljük majd!