back to top
KezdőlapFormula 1Megváltozott Wolff véleménye a halo-ról

Megváltozott Wolff véleménye a halo-ról

-

A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elismerte, hogy most már másképpen vélekedik az idén bevezetett halo-ról. Szerinte ha anno megvétózták volna a bevezetését akkor komoly katasztrófa is történhetett volna idén.

A fejvédő keretet az FIA idén vezette be a legtöbb forma autós sorozatban, így a Forma-1-ben is. Idén számos F1-es és F2-es balesetben is meghatározó szerepet játszott.

Wolff elmondta, hogy az év elején nem igazán volt hasra esve a glóriától, amit az FIA biztonsági okokra hivatkozva vezetett be, pedig a csapatok nagyon ellenezték.

Ezen a héten az FIA kiadott egy részletes tanulmányt a spa-i rajtbalesetről, amiben többek között Fernando Alonso és Charles Leclerc is érintett volt. Ebben az áll, hogy ha a halo nem lett volna fent a Sauberen akkor komoly sérülést is összeszedhetett volna a fiatal monacói.

„Igen, a véleményem már megváltozott.” – felelte Wolff arra a kérdésre, hogy mást gondol-e a glóriáról most, mint év elején.

„Kinézetre nekem még továbbra sem tetszik, és remélem, hogy erre is tudunk majd találni valamiféle megoldást.” – folytatta. „Nagyon kedvelem Charles-t, fiatal, feltörekvő versenyző, aki megérdemli a helyét az F1-ben. Azt viszont nem tudtam volna megbocsátani magamnak, ha a halo ellen szavazunk és emiatt nem vezetik be, és így történt volna egy igen súlyos, katasztrofális baleset. Szóval, ha még esztétikaliag nem is olyan, ami tetszik, de ez egy kiváló kezdeményezés, ami bizonyított is.”

„Örülök, hogy Jean [Todt – a szerk.] keményen kiállt emellett, és hogy nem adott nekünk láncfűrészt az év elején, hogy levágjuk.” – viccelődött Wolff.

„Szükségünk van arra, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt az esztétika és a biztonság között. Én személy szerint szeretem a zárt cokcpitokat is, olyanok, mint a vadászrepülők. A csapatoknak, az FIA-nak és a kereskedelmi jogok birtokosainak ki kell dolgozniuk egy olyan hatékony megoldást, ami jól is néz ki és életeket is ment.” – zárta az osztrák.