back to top
KezdőlapFormula 1Brawn: Alonso sosem volt jókor jó helyen

Brawn: Alonso sosem volt jókor jó helyen

-

Ross Brawn a Forma-1 motorsport igazgatója nagyon sajnálja, hogy Fernando Alonso kiszállt a száguldó cirkuszból.

A spanyol pilóta 2005-ben és 2006-ban ünnepelhetett világbajnoki címet, és 17 év alatt 311 futamon indult és 32 futamgyőzelmet szerzett.

Brawn szerint azonban egy olyan tehetséges pilótának, mint Alonso sokkal több sikert kellett volna elérnie.

„Szerintem Alonso nem szerzett annyi sikert, mint amennyit a tehetsége alapján megérdemelt volna. Sosem volt jókor jó helyen. De mindig kiállt a döntései mellett és vállalta értük a felelősséget.” – kezdte Brawn a Forma-1 hivatalos oldalának adott interjújában.

Alonso 2001-ben debütált a Minardival, majd 2003 óta volt tagja megszakítás nélkül a királykategóriának. A Renault-val megszerzett egymás utáni címei után 2007-ben a McLarenhez szerződött. Azt az évet a híres kémbotrány és a Hamiltonnal való viharos viszonya jellemezte, így 2008-ra visszatért a franciákhoz.

Két kevésbé sikeres év után elfogadta a Ferrari ajánlatát, ám a csapat nem tudott újra schumacheri magasságokba emelkedni, így sorozatosan vesztetett el a bajnoki címeket a Red Bullal és a Mercedes-szel szemben.

2015-ben visszaigazolt a McLarenhez, ahol remélte, hogy a Hondával kezdődő együttműködés gyümölcsöző lesz. A rémenyei nem jöttek be, hiszen folyamatosan gondok voltak az autó megbízhatóságával és teljesítményével. Ám Alonso tehetsége, hite és kitartása semmit sem kopott ezen idők alatt.

„Nagyon fogjuk hiányolni őt, különösen a riválisai és csapattársai.” – folytatta Brawn. „Mindenki, de különösen a legjobbak tudják azt, hogy mennyire fontos, hogy legyen egy kiváló versenytársad az élmezőnyben. Ezt bizonyította Hamilton és Vettel is Abu Dhabiban a leintés után. A küzdelem Alonso és a másik két nagy bajnok között gyakori volt, de a tisztelet és az érzelem túlmutatott mindenen.” – tette hozzá.

A Sky Sports F1-es kommentátora Martin Brundle pedig egyenesen le volt nyűgözve a kétszeres bajnok idei teljesítményétől, amit az MCL33 mögött mutatott. Ám úgy érzi, hogy a spanyol a megfelelő időben köszönt el a sorozattól.

„Fernando túlteljesítette az autóját és 50 pontot szerzett. Brazília volta talán az első olyan helyszín, amikor azt láttam rajta, hogy elege volt. Elfogyott belőle az F1 iránti elkötelezettség. A legtöbb ember még mindig azt mondaná, hogy a legjobb három pilóta között van, de a Forma-1 nem tudott számára megfelelő autót biztosítani.” – adott hangot szomorúságának Brundle.