back to top
KezdőlapFormula 1Räikkönen: Nem fog változni a kapcsolatom Vettellel

Räikkönen: Nem fog változni a kapcsolatom Vettellel

-

Jövőre már nem egy csapatot erősítenek, ennek ellenére Kimi Räikkönen nem gondolná, hogy változni fog kapcsolata Sebastian Vettellel.

A finn és a német már régóta barátok, ám 2015-ben csapattársakká is váltak, amikor a négyszeres világbajnok csatlakozott a Ferrarihoz. Ennek a periódusnak idén vége szakadt, Räikkönen Abu Dhabiban ölthette magára utoljára a vörös overált, 2019-től már a Sauber csapatot erősíti, míg helyére a fiatal Charles Leclerc fog érkezni.

Habár, nem egy alakulatnál fognak versenyezni, a 2007-es bajnok nem vár változást a barátságukban.

,,Biztos vagyok benne, hogy sokszor fogjuk látni egymást. Nem hiszem, hogy változott bármit a kapcsolatunk, mióta megismerkedtünk, ezért nem hinném, hogy attól, mert már nem egy csapatban vagyunk, ez át fog alakulni. Barátok maradunk, biztosan fogunk majd együtt utazni és majd találkozunk is.” –nyilatkozta a finn világbajnok.

A szakértők úgy látják, Leclerc erősebb ellenfél lesz Vettel számára, mint Räikkönen, ám a német úgy gondolja, hasonló munkakapcsolat lesz köztük, mint amilyen a finn pilótával is volt.

,,Leclerc egy jó gyerek, nem számítók tőle semmi rosszra a pályán. Úgy gondolom, olyan riválisok leszünk, mint amilyenek Kimivel voltunk. Mindig megpróbálsz első lenni, és a siker érdekében mindenkit le kell győznöd, beleértve a csapattársad is. Meglátjuk majd mi lesz. Vissza akarjuk vinni a Ferrarit a győztesek utcájába. Az ő karrierje egy másik szakaszban van, mint az enyém, ezért majd az idő eldönti, hogy lesz, de amennyit tudok róla, azt mondhatom, rendes srác.”