back to top
KezdőlapFormula 12019-ben is tovább növelné támogatói bázisát a McLaren

2019-ben is tovább növelné támogatói bázisát a McLaren

-

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója elmondta, a következő évben is az ideihez hasonló növekedést vár csapatától támogatók terén.

„Nagy előrelépést tettünk meg idén, elértük a várt számokat. Ahogy a pályán való fejlődésre is tervet dolgoztunk ki, úgy a partnereinkkel is hasonló fejlődést kívánunk elérni” – mondta Brown.

„Úgy gondolom, több új partnert szereztünk idén, mint bármelyik csapat vagy maga a sorozat. Nagyszerű márkák, hosszú távú együttműködések születtek: Dell Technologies, Petrobras, FX Pro stb. Boldog lennék, ha jövőre is hasonlóan sok partner csatlakozna hozzánk 2019-ben.”

Zak Brown kitért arra is, hogy nem akarnak mindenáron névadó szponzort szerezni, inkább egy fő együttműködő partner megszerzésére koncentrálnak. Brown olvasatában ez olyan partnert jelent, mely minden szemszögből jó látható pozícióban helyezkedik el az autón. A wokingiak a számukra megfelelő szponzorokkal való együttműködésre koncentrálnak, és nem változtatnák meg a nevüket egy támogató kedvéért sem.

„Magabiztos vagyok a kereskedelmi helyzetben elfoglalt pozíciónkat illetően. Természetesen minél több sikert érünk el a pályán, annál könnyebb lesz véghezvinni a programunkat” – tette hozzá.