back to top
KezdőlapFormula 1Wolff kissé tart a Mercedes-rajongók elpártolásától

Wolff kissé tart a Mercedes-rajongók elpártolásától

-

Habár Toto Wolff nem mondana le a bajnoki címek sorozatos elhódítása felett érzett örömről, kissé fél attól, hogy a Mercedes rajongói ráunnak a dominanciára.

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a sportrajongók nem szeretik a kiszámítható eseményeket, az F1 turbóhibridkorszakában azonban eddig vajmi kevés esély akadt az igazán meglepetésszerű eredményekre. A győzelmekért legalább három csapat is (a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull) küzd, a bajnoki címek terén még ez sem mondható el, miután a Mercedes 2018-ban zsinórban ötödszörre is duplázott, vészesen megközelítve a Ferrari hatszezonos konstruktőri bajnoki szériáját. Az ilyenfokú egyeduralom egy idő múlva érezteti magát a rajongók érdeklődési szintjén, és még ha az F1-től nem is pártolnak el, előfordulhat, hogy más csapat mellé szegődnek.

„A rajongói alaptermészethez tartozik, hogy a kevésbé esélyes félnek drukkolsz, a sorozatos nyertes elveszti a varázsát” – magyarázta Wolff. „Ezt úgy próbáljuk elkerülni, hogy szerénységgel és alázatossággal közelítünk a sporthoz és a részvételünkhöz, semmit nem veszünk készpénznek; sosem szabad úgy éreznünk, hogy jogunk van a győzelemre. Amennyiben sikerül kitartanod ezen értékek mellett, bizonyos mértékig növelheted a rajongói táborod és megtarthatod a jelenlegi szurkolóid még akkor is, ha egy ideje nyerő szériában vagy.”

A győzelmi sorozat természetesen magával vonzza a rekorddöntés eshetőségét is, a Mercedesnek pedig reális esélye lehet a Ferrari fentebb említett rekordjának felülmúlására, míg Lewis Hamilton megcélozhatja Michael Schumacher hét bajnoki címét.

„Két csoport létezik: az egyikük reméli, hogy a Mercedes nem éri el a kitűzött célokat, a másik azonban érdeklődve figyeli, hogy ‘na a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak vajon sikerül utolérnie a Ferrarit és Michael Schumachert?'” – folytatta Wolff. „Ez további érdekes cselekményt biztosít az F1 történetében. Nagy motivációt merítünk abból, hogy sikerült beállítanunk a Ferrari zsinórban ötször megszerzett dupla bajnokságát, a hatodik pedig még vár ránk.”