back to top
KezdőlapFormula 1Kubica: Sokkal inkább leszek újonc, mint rutinos pilóta

Kubica: Sokkal inkább leszek újonc, mint rutinos pilóta

-

Robert Kubica bevallotta, hogy sokkal inkább újoncnak érzi magát az idei visszatérése után, mintsem egy futamgyőztes, több szezont az F1-ben töltő veteránnak.

A Williams novemberben jelentette be, hogy nyolc év után Robert Kubica náluk tér vissza idén a száguldó cirkuszba. A 33 éves pilóta eddig 76 futamon indult és a 2008-as kanadai versenyen megszerezte pályafutása eddigi egyetlen futamgyőzelmét is.

Eddigi utolsó futama (2010 Abu Dhabi) óta csupán két évben volt részese az F1-nek, 2017-ben a Renault színeiben vett részt hivatalos teszten, majd 2018-ban a Wiliams tartalékpilótája volt.

„Ausztráliában sokkal inkább leszek egy újonc pilóta, mint olyan valaki aki már öt szezont lehúzott a bajnokságban. Az ok pedig az, hogy a Forma-1 olyan sokat változott azóta. Az F1 folyamatosan változik, ha összehasonlítod a 2000-es évek eleji autókat a az évtized végivel akkor láthatod, hogy nagyon nagyok a különbségek.” – nyilatkozta az Autosport-nak.

„Keményen kell dolgoznom, várom már a kihívásokat és várom azt is, hogy megtaláljam a újra a vezetés természetességét, mint a múltban, amikor 10 naponta jöttek a versenyek. Mindennek a lehető legtermészetesebben kell jönnie.” – folytatta.

A lengyel pilóta azt is elismerte, hogy azért a korábbi tapasztalatai sokat fognak neki segíteni a visszatérésben.

„Ami segít nekem az az, hogy imádom ezt a sportot, illetve hogy megtapasztaltam már, milyen is egy F1-es pilótának lenni és a legjobbak ellen küzdeni. Remélem, hogy ezen tapasztalatok segítenek majd elérni azt a célt, amit kitűztem magam elé. Megtiszteltetés ezen 20 pilóta között lenni, kemény munka és nagy kihívás lesz. Engem csak az érdekel ami csinálok, mindig lesz majd valaki aki ítélkezni fog felettem különböző módokon.” – tette hozzá Kubica.