back to top
KezdőlapFormula 1Marko: Tartjuk a tervet az új autóval kapcsolatban

Marko: Tartjuk a tervet az új autóval kapcsolatban

-

Helmut Marko a Red Bull tanácsadója elárulta, csapata tartja a tervet a 2019-es autóval kapcsolatban.

Néhány alakulat már bejelentette, hogy átmentek autóik a kötelező törésteszten, míg voltak olyanok is, akik már a bemutató dátumát is elárulták. A Red Bull mindig is arról volt híres, hogy később végeztek a konstrukciókkal, ugyanis Adrian Newey gyakran a kijelölt határidő végéig finomítja tervezetét.

Ám, a Motorsport-Magazin.com úgy értesült az osztrák istálló autói csütörtökön fognak részt venni a törésteszten, és annak sikerességétől függően egy időpontot kijelölnek, majd a tervek szerint Silverstone-ban kigurulnak pár kör erejéig az új konstrukcióval, ám a hivatalos bemutatót csak pár nappal az első barcelonai teszt előtt tartják meg.

,,Az idő mindig szorít, ám rávettük Neweyt, hogy ne az első tesztnap végezzük el az autó rendszerellenőrzéséhez szükséges bejáratást.” – árulta el az osztrák tanácsadó.

A Red Bull idén már Honda motorral fog versenyezni, ami többek szerint egy nyerő kombináció lehet. Max Verstappen nem rég el is mondta, ő készen áll arra, hogy harcban legyen a bajnoki címért.

,,Ezt mindig nagyon nehézé kérdésnek találtam, hiszen minden azon múlik, milyen csomaggal rendelkezel a Formula 1-ben. Emlékszem, mikor néztem Lewist, már az első évében készen állt arra, hogy bajnok legyen, ezért remélem, hogy először a megfelelő csomagunk meg lesz ahhoz, hogy beszálljunk a küzdelembe.” –nyilatkozta a holland versenyző.